2007. június. 30. 18:02
MTI
Utolsó frissítés: 2007. június. 30. 15:57
Itthon
Az MSZP támogatja a koalíciós megállapodás kiegészítését
A Magyar Szocialista Párt választmánya támogatja az SZDSZ-szel kötendő koalíciós megállapodás kiegészítését - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a szocialista párt elnöke és Simon Gábor választmányi elnök a testület ülését követő szombati budapesti sajtótájékoztatón.
"A koalíciós megállapodás aláírásra van ítélve" - mondta Gyurcsány Ferenc. Hozzátette azt is, megvan a megállapodás aláírásához szükséges felhatalmazása, nem lát elbizonytalanodást és politikai irányváltási szándékot a választmányban, a testület és a párt elnöksége is támogatja a kormányzati politika folytatását, valamint az egészségbiztosítási rendszer átalakítását.
"Az MSZP választmánya határozott és egyértelmű támogatást adott ahhoz, hogy ezt a koalíciós megállapodást egy új melléklettel kiegészítsük. Ez a következő egy év kormányzásáról szól" - emelte ki Gyurcsány Ferenc.
A kormányfő-pártelnök a sajtótájékoztatón elmondta, nem lát nyitott kérdést a megállapodásban, amelynek végleges változatát a koalíciós partnerrel vasárnap délelőtt tartandó egyeztetésen alkotják meg. Gyurcsány Ferenc szerint a szöveg mintegy tizenkét oldalas lesz, és maradéktalanul tartalmazni fogja az MSZP által vallott legfontosabb értékeket.
A miniszterelnök az egészségbiztosítási rendszerről szólva kitért arra, hogy a választmány támogatja annak átalakítását. Mint hozzáfűzte, egy társadalombiztosító és több pénztár fog működni, meghatározó lesz a szolidaritási elv, és "nem piaci alkuk határozzák meg a biztosítási oldalt".
Simon Gábor a koalíciós megállapodásról elmondta, a választmány egyetértett azzal, hogy a kormányzati munka a jövőben ennek figyelembevételével folyjék.
A választmányi elnök arról is tájékoztatott, hogy a testület elfogadhatatlannak tartja a Fidesz részéről érkező támadásokat, és arra kéri az ellenzék vezető pártját, a jövőben változtasson politikai magatartásán.

2007. június. 21. 18:56
Kiegészítő koalíciós megállapodást köt az MSZP és az SZDSZ
Itthon
MTI
2007. június. 27. 13:45