2007. június. 20. 08:51 MTI Utolsó frissítés: 2007. június. 20. 09:08 Itthon

Zsanett-ügy: „korai volt a média örömtánca”

Hiányosan kapta meg az egyik szakértői véleményt a sértett jogi képviselője - mondta Tuza Péter, a Múzeum körúti erőszak sértettjének ügyvédje a Napkelte szerdai adásában.

A jogi képviselő elmondta, hogy hat oldalt nem kapott meg az orvosszakértői véleményből, amelyre azért is kíváncsi, mert a végkövetkeztetéseivel kapcsolatosan szerinte van ellentétes bizonyíték.

Tuza Péter részletesen nem reagált a szakértői vizsgálatok eredményére, arra hivatkozva, hogy még elemzik azokat. "Én nem gondolom azt, hogy nem fogunk megtudni semmit, (...)a szakértői véleményeket így első látásra (...) azt mondom, hogy a média egy részének az örömtánca nagyon-nagyon korai volt" - mondta a jogi képviselő.

A tanúvédelem alá helyezett tanúval kapcsolatban azt mondta: az ügyészség máig nem mondott annál többet, mint hogy egy tanút személyi védelem alá helyeztek. Máig kérdés, hogy ehhez a személyi védelemhez az ügyfelének mi a köze. Sajtóértesülések szerint az ügy egyik tanúját azért helyezték személyi védelem alá, mert a sértett megfenyegette őt amiért nem azt a tanúvallomást tette, amit megbeszéltek.

Az ügyben a nyomozás egy 21 éves lány feljelentése alapján indult a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. A lány állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték, ahol ketten nemi erőszakot követtek el vele szemben, a három másik rendőr jelenlétében.

Az elkövetéssel meggyanúsított rendőrök szolgálati viszonyát felfüggesztették. Mindannyian a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) kötelékébe tartoztak, hárman zászlósok, vagyis régebben teljesítenek szolgálatot, ketten a gyanúsítottak közül őrmesterek, vagyis három évnél rövidebb a szolgálati viszonyuk.

Az ügyben meggyanúsított rendőrök előzetes letartóztatását hétfőn szüntették meg.

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta: igaz, hogy a szakvéleményből egyes részeket - például a személyes adatokat, illetve egyes tanúvallomások részleteit tartalmazóakat - nem kapott meg a jogi képviselő. A szóvivő ezt azzal indokolta, hogy ezeket az eljárás jelen szakaszában a sértett sem jogosult megismerni. Azt viszont hangsúlyozta, hogy a szakvéleménynek azt a részét, amely a szakvélemény érdemi részét, a szakértő megállapításait tartalmazza, a jogi képviselő megkapta.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.