2007. június. 15. 13:49 MTI Utolsó frissítés: 2007. június. 15. 15:30 Itthon

Hétfőn döntenek E. Zsanett ügyében

Hétfőn döntenek a Múzeum körúti erőszak ügyében meggyanúsított öt rendőrrel szembeni kényszerintézkedésről - mondta el a Fővárosi Főügyészség szóvivője

Hétfőn még szembesítésre kerül sor és még pénteken egyigazságügyi számítástechnikai szakvélemény is megérkezik az ügyészségre. Az ügyészek ezeknek az eredményét is figyelembe veszik a kényszerintézkedésről szóló döntés meghozatalakor - tette hozzá Morvai Attila. 
   
A sajtóban olyan hírek terjedtek el, hogy pénteken szabadlábra kerülnek a meggyanúsított rendőrök. Az öt gyanúsítottat az ügyészség indítványára még május 19-én helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság. A végzés ellen a védők fellebbeztek, de a Fővárosi Bíróság fenntartotta a kényszerintézkedést. Így a 30 napos határidő letelte, június 19-e előtt csak az ügyészség döntésével szabadulhatnak. Ha az ügyészség továbbra is indokoltnak tartaná az előzetes letartóztatást, azt legkésőbb hétfőn indítványoznia kell.
    
Más ügyészségi forrásból kiderül, hogy hétfőn a sértett E. Zsanettet és a gyanúsított rendőröket szembesítik egymással. A 21 éves lány azért tett feljelentést, mert állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték őt, ahol ketten nemi erőszakot követtek el vele szemben a három másik rendőr jelenlétében. 
   
A Fővárosi Főügyészség május 17-én jelentette be, hogy az ügyben öt rendőrt gyanúsított meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség: két rendőrt erőszakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés bűntettével. A meggyanúsított rendőrök szolgálati viszonyát felfüggesztették. Mindannyian a Rendészeti Biztonsági Szolgálat kötelékébe tartoznak, hárman zászlósok, vagyis régebben teljesítenek szolgálatot. Ketten a gyanúsítottak közül őrmesterek, vagyis három évnél kevesebb a szolgálati viszonyuk időtartama. Morvai Attila  továbbra sem kívánt a DNS-vizsgálat eredményéről részleteket közölni, annyit azonban elárult, hogy a jövő héten tárják a szakértői véleményt az ügyvédek elé.
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.