2007. március. 03. 16:41 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 03. 16:45 Itthon

Csütörtök a szocik napja

Az elnökségen belüli munkamegosztásról, a vezető testületek működéséről és személyi kérdésekről döntött az MSZP kétnapos noszvaji elnökségi ülésén.

URLguru

További hasznos weblapokat szeretne a témában? Esetleg Ön osztana meg másokkal érdekes linkeket? Kattintson az URLguru.hu oldalra!

Nyakó István bejelentette: az elnökség véglegesítette a kongresszus után ideiglenesen pártigazgatónak kinevezett Butor Klára megbiztatását. Butor Klára korábban a Miniszterelnöki Hivatalban és a MSZP-nél dolgozott, rendezvények szervezésével foglalkozott.

A szóvivő hangsúlyozta: a pártigazgató a központ adminisztrációs vezetője lesz, Juhász Ferenc elnökhelyettes pedig az országos testületek közötti kommunikációval, koordinációval és integrációval foglalkozik majd.

Nyakó István a munkamegosztással kapcsolatban elmondta, az elnökség miniszter tagjai értelemszerűen a saját területükért felelnek, de a többiek is kaptak szakpolitikai feladatokat. Ennek részletes listája a jövő héten kerül fel az MSZP honlapjára.

Az elnökség minden második hét csütörtökén ülésezik. A vezető tisztségviselőkből alakult egy operatív testület is, amelynek tagja Gyurcsány Ferenc pártelnök, Juhász Ferenc és Szekeres Imre, elnökhelyettesek, Hiller István, Újhelyi István és Kiss Péter alelnökök, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Simon Gábor választmányi elnök, Puch László pénztárnok és Butor Klára pártigazgató. Ez a testület hetente ülésezik, és a napi ügyekkel foglalkozik.

Nyakó István erről azt mondta: nem kívánnak sérelmi politikát folytatni, pedig nap mint nap érik őket sérelmek és rágalmak a családi házaiknál, az utcákon, a parlamentben és bizonyos sajtóorgánumokon keresztül. Az ellen viszont határozottan fellépnek, ha az ország érdekeit is sérti a jobboldal, éppen ezért nem tehette meg a miniszterelnök, hogy a The Timesnak adott interjújában szó nélkül hagyja a megszaporodott antiszemita megnyilvánulásokat. "Mi nem háborúzni akarunk, hanem kormányozni, ezt viszont csak békében lehet - hangoztatta a szóvivő.
Hirdetés