2006. augusztus. 30. 10:44 MTI Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 30. 10:43 Itthon

Nyomozás indult a Csongrád megyei autópálya-ásatások ügyében

Ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozás indult az M5-ös autópálya nyomvonalán lezajlott régészeti ásatásokkal kapcsolatban - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Csongrád megyei közgyűlés feljelentése alapján indult nyomozás kapcsán a helyi rendőr-főkapitányság elfogultságot jelentett be, így a szomszédos megyében folyik a vizsgálat, ám az összes irat még nem érkezett meg Kecskemétre - mondta Hortobágyi István. A rendőrség a szakértői vizsgálatok eredményeit is várja, így a nyomozásban érdemi előrelépés csak egy, másfél hónap múlva várható - tette hozzá a szóvivő.

A közgyűlés azt követően tett feljelentést, hogy a szegedi Móra Ferenc Múzeumban felderített gazdálkodási szabálytalanságok nyomán indult fegyelmi eljárás lezárásaként július végén elbocsátották Vörös Gabriella igazgatót.

A fegyelmi bizottság megállapítása szerint a múzeum az M5-ös autópálya nyomvonalán elvégzendő régészeti munkálatokra mintegy egymilliárd forint keretösszegű szerződést kötött a Nemzeti Autópálya Rt.-vel. A munka zömét alvállalkozók bevonásával végezte el a közintézmény. A költségek legnagyobb részét - mintegy 500 millió forintot - kitevő kézi földmunkákra közbeszerzési eljáráson 2003 elején az Arch-homo Bt.-t választották ki.

A cég tulajdonosai 2004 tavaszán jelezték, hogy a betéti társaság korlátolt felelősségű társasággá alakul át. Ez azonban nem történt meg, s a két cég párhuzamosan működött tovább, így a múzeum megsértette a közbeszerzési törvényt, mivel ettől az időszaktól kezdve nem az eljárás során kiválasztott társaság végezte a munkát. A vizsgálat számviteli szabálytalanságokat is feltárt: az elszámolások szerint volt olyan munkavállaló, aki - papíron naponta több mint 30 órát, havonta pedig öt-hétszáz órát dolgozott az ásatásokon.

Az Arch-homo 2003 Kft. vezetője, Dobosi Csaba Mihály szerint több tekintetben is téves megállapításokon alapult a fegyelmi eljárás: a két cég nem működött párhuzamosan, az alkalmazottak egy része pedig a földmunkák mellett őrzési feladatokat is ellátott, így jöhetett ki a napi húszórás teljesítmény.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?