2006. augusztus. 03. 11:00 MTI Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 03. 11:00 Itthon

Belgrádba érkezett Göncz Kinga külügyminiszter

Göncz Kinga külügyminiszter három balkáni országot érintő körútja első állomására, Belgrádba érkezett csütörtökön.

A minisztert először Boris Tadics államelnök fogadta hivatalában. A tervek szerint Göncz Kinga találkozik Vuk Draskovics külügyminiszterrel és Ivana Dulic-Markovics miniszterelnök-helyettessel, majd felkeresi a Kalemegdán erődöt, az egykori Nándorfehérvárt, ahol fejet hajt a török szultán serege fölött ötszáz éve aratott diadal hőseinek emléke előtt.

A külügyminiszter még a nap folyamán tovább utazik Podgoricába, a Szerbiával alkotott államszövetségből a májusi népszavazás eredményeként kivált Montenegró fővárosába, ahol Milo Djukanovics kormányfővel és Miodrag Vlahovics külügyminiszterrel tárgyal.

Pénteken Koszovót keresi fel Göncz Kinga, hogy tárgyaljon a nemzetközi közösség főmegbízottjával, valamint a függetlenedés útján elindult szerb tartomány többségi albán lakosságának vezetőivel.

A külügyminiszter látogatást tesz a KFOR, a nemzetközi békefenntartó erő magyar alakulatának bázisán, s a szerb nép egyik legfontosabb vallási központjában, a gracanicai kolostorban is.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.