2006. július. 28. 17:08 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 28. 17:08 Világ

A szlovák külügyminiszter válaszolt Göncz Kingának

Ján Kubis szlovák külügyminiszter pénteken válaszolt Göncz Kinga hét eleji levelére, amelyben a magyar diplomácia irányítója kollégájának közbenjárását kérte annak érdekében, hogy Szlovákia új kormánya határolódjon el a koalíciós Szlovák Nemzeti Pártot (SNS) vezető Ján Slota magyarellenes kijelentéseitől.

Ján Kubis szlovák külügyminiszter válaszlevelét pénteken délután a szlovák külügyminisztériumban adták át Győrffy Csaba pozsonyi magyar nagykövetnek.
 
Ján Kubis a levélben megerősítette a magyar külügyminiszterrel folytatott megbeszélése során igazolt közös törekvést, miszerint "a két ország kapcsolataiban nincs helye a haszontalan és végiggondolatlan hangulatkeltésnek". Szintén megerősítette a Szlovákia és Magyarország "sokoldalú és komplex" együttműködését célzó szándékát, valamint azt a törekvését, miszerint "az esetleg felmerülő kérdéseket úgy kell megoldani, hogy azok ne terheljék a kétoldalú kapcsolatokat, s a felek egyike se válhasson az ilyen esetek, vagy a közszereplők kampánykijelentéseinek túszává".

Kubis a levélben nyomatékosan leszögezte, hogy Szlovákia a két ország közti kapcsolatokat a magyar-szlovák alapszerződésben rögzítettekkel teljes összhangban kívánja építeni. Leszögezte: "Tegye azt bárki is, a szlovák kormány most is és a jövőben is határozottan elutasítja az olyan megnyilvánulásokat és az olyan lépéseket, amelyek a két ország kétoldalú kapcsolatait és polgárainak békés egymás mellett élését károsítanák. Az ilyesmit Pozsony kategorikusan elítéli."

A szlovák külügyminiszter arra kérte Göncz Kingát, hogy a szlovák kormányprogrammal "összeegyeztethetetlen megnyilatkozásokat ne tévesszék össze a Szlovák Köztársaság kormányának álláspontjával, és ne is értelmezzék annak". 

"A szlovák kormány egyedül a Szlovák Köztársaság kormányának programnyilatkozatában rögzítettekhez igazodik. A kormánykoalíciót alkotó politikai pártok programját ezen pártok pártdokumentumának tekinti, a kormány azonban a fajgyűlöletet, az intoleranciát, a xenofóbiát, az agresszív nacionalizmust és minden szélsőséges megnyilvánulást határozottan elutasít" - áll a levél tartalmát ismertető külügyi közleményben, amely szerint Pozsony "ezen kategóriák közé sorolja a történelmi revíziót célzó törekvéseket is, hangozzanak el azok bármely irányból". Ján Kubis e tekintetben lehetőséget lát a két ország politikai vezetőinek együttműködésére.

Válaszlevelében a szlovák külügyminiszter "a legkényesebb kérdéseket is érintő nyitott párbeszéd" mellett tett hitet, és annak a meggyőződésének adott hangot, hogy magyar partnerével, Göncz Kingával a jó szomszédokhoz, európai partnerekhez és szövetségesekhez méltó módon tudják majd előremozdítani a két ország kapcsolatait. "A szlovák kormány erre készen áll" - zárul a pozsonyi válaszlevél.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.