2006. július. 19. 15:59 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 19. 16:01 Itthon

Félmilliós bírság a távvezetékbe repülő pilótának

A Szegedi Városi Bíróság a légi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségében mondta ki bűnösnek és 500 ezer forint pénzbírsággal sújtotta jogerős ítéletében azt a pilótát, aki az elmúlt héten sportrepülőgépével egy távvezetéknek ütközött a csongrádi megyeszékhelyen.

Az 1978 óta repülő, a Malévnál másodpilótaként dolgozó Kováts Gábor, július 11-én légi fotózás előkészítése miatt végzett munkarepülést a Tisza fölött, s bár már azon a napon is kétszer elrepült a távvezeték felett, későn észlelte a kábeleket és repülőgépe függőleges vezérsíkjával nekiütközött a legalsó vezetéknek.

A pilóta elmondta, a kábelek megpillantása után nem látott más lehetőséget, mint hogy a gépet lefelé kormányozva elkerülje az ütközést, ám ez nem sikerült. A baleset során a jármű és a távvezeték is megsérült, a gépben 4-5 millió forintnyi, az elektromos berendezésben kétmillió forintnyi kár keletkezett.

A pilóta a tárgyaláson elmondta, az ütközést követően addig emelkedett, míg meg nem pillantotta a repülőteret, és a lehető legkisebb manőverezéssel, a város felett átrepülve kényszerleszállást hajtott végre ott.

A bíróság ítéletében megállapította, hogy Kováts Gábor a légi közlekedésre vonatkozó szabályok megsértésével veszélyeztette utasa és a távvezeték közelében található vízi telepen tartózkodó gyerekek és nevelőik épségét. Lakatos Zsolt bíró elmondta: a pilóta a város lakosságát is veszélynek tette ki, amikor sérült gépével a város fölött átrepülve hajtott végre kényszerleszállást a szegedi repülőtéren.

A bíróság a légi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségében mondta ki bűnösnek Kováts Gábort, és ezért 500 ezer forint pénzbírsággal sújtotta. Az ítéletet az ügyész és a vádlott is tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.