2006. május. 10. 14:13 MTI Utolsó frissítés: 2006. május. 10. 14:18 Itthon

Koalíciós egyeztetés: egyetértés az oktatást és az agráriumról

Az oktatás és az agrárium területén gyakorlatilag egyetértés van a koalíciós tárgyalásokat folytató pártok között – közölte az SZDSZ elnöke.

Kuncze és Gyurcsány.
Egymásra nézve
"Tény, hogy Magyar Bálint terjesztette elő az oktatásra vonatkozó következő négyéves programot, amelyet viták után, kisebb módosításokkal most már mindkét párt magáénak vall" – fogalmazott kérdésre válaszolva Kuncze Gábor.

A pártelnök elmondta: egyes területeken kisebb egyeztetésekre még szükség van, de már kibontakozott az egyetértés. Ilyennek nevezte az önkormányzatiság kérdését, hozzátéve, hogy ehhez szükség van az ellenzék együttműködésére is a kétharmados törvények miatt.

Az egészségügy és a követendő gazdaságpolitika kérdéskörében egyelőre nincs egyetértés – jelentette ki a liberális vezető.

Arra, a Népszabadságban megjelent hírre, miszerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat a szocialisták zrt.-vé alakítanák, közölte: több, az egészségügy átalakításáról szóló koalíciós egyeztetésen vett részt, de ott még soha nem hangzott el ez a javaslat.

Május 28-án lesz az SZDSZ küldöttgyűlése, amely jóváhagyja a kormányprogramot és elfogadja a koalíciós megállapodást, "vagyis a mi felfogásunk szerint május 28-ig kell odáig eljutni, hogy ezekben a kérdésekben is a szükséges döntések már megszülessenek". Hozzátette, hogy ebben az esetben június 15-ig megalakulhat az új kormány.
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.