2006. április. 20. 19:45 MTI Utolsó frissítés: 2006. április. 20. 19:54 Választás 2006

Kuncze: Kovács Pisti örül a piros kölcsön-lufiknak

Magyarnak lenni közös felelősséget jelent, össze kell fogni, mert ez közös sorsunk – hangsúlyozta a koalíciós pártok közös csütörtöki, budapesti kampányzáróján mondott beszédében Gyurcsány Ferenc, aki az összefogáson túl a nemzet egyesítésére szólított fel.

"Magyarország csak akkor élhet boldog nyugalomban, ha megérti, hogy magyarnak lenni azt a közös felelősséget is jelenti, (...) hogy össze kell kapaszkodni a nemzet nagy dolgaiban" – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ez a közös sorsa liberálisoknak, konzervatívoknak, szociáldemokratáknak, hívőknek és nem hívőknek, fiataloknak és időseknek.

Gyurcsány Ferenc szavai szerint a nemzet egyesítése az egymás iránti tiszteletet és a kinyújtott kéz elfogadását jelenti. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje az MSZP és az SZDSZ összefogását méltatva úgy fogalmazott: el kell menni szavazni április 23-án a cselekvő és bátor koalícióért, a remény és a hit koalíciójáért.

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje az MSZP és az SZDSZ összefogását méltatva úgy fogalmazott: el kell menni szavazni április 23-án a cselekvő és bátor koalícióért, a remény és a hit koalíciójáért. Azt üzenjünk, hogy bárhová szülessen is valaki, az egyenlő lehetőségek mindenki előtt nyitva legyenek - mondta a kormányfő."Az a vágy hajt, hogy teremtsünk egy jobb országot (...), egy igazságosabb Magyarországot, ami nem fél a kihívásoktól" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Kitért arra, hogy április 24-én befejeződik a verseny, a győztes kezet nyújt a vesztesnek, mert – tette hozzá – Magyarországnak mind a tízmillió emberre szüksége van.
  
Beszéde végén Gyurcsány Ferenc újból arra szólított fel mindenkit, hogy menjenek el szavazni április 23-án. Miután Gyurcsány Ferenc elmondta beszédét, megszólalt az MSZP kampánydala. A színpadon maradó miniszterelnök-jelölthöz ekkor csatlakozott felesége, Dobrev Klára, Hiller István és felesége, Kuncze Gábor és felesége, valamint több vezető szocialista és szabad demokrata politikus, többek között Lendvai Ildikó, Horn Gyula, Molnár Gyula, Kóka János és Demszky Gábor. 
   
Az országgyűlési választások első fordulóját megelőzően az MSZP-, és az SZDSZ-program különbségeinek hangsúlyozása volt fontos, míg most a két forduló között az összefogás a fontos – mondta a koalíciós pártok csütörtöki közös kampányzáró rendezvényén a liberális párt elnöke, akit színpadra lépését követően a tömeg "Gábor, Gábor" skandálással köszöntött.
   
Kuncze Gábor megjegyezte, hogy Kovács Pisti jól van, köszöni szépen, hozzátette, hogy rég volt ekkora szabad demokrata gyűlésen, és semmi baja azzal, hogy kölcsönkapott piros lufikat lát mindenfelé.     
       
Kitért arra, hogy a második fordulót követően megint a vita időszaka jön, hiszen mindkét párt saját programjának megvalósítására kapott támogatást választóitól, ezért a vitákon keresztül kompromisszumokat kell kötniük. Hozzátette, hogy a liberálisok kemény vitapartnerek lesznek, ahogy Gyurcsány Ferenc is, de ahhoz ezt a helyzetet elő kell állítani.
   
Kuncze Gábor név szerint felsorolta a szocialisták által támogatott hét liberális jelöltet, és a rájuk való voksolást kérte az MSZP-s szavazóktól, míg a liberálisoktól a 103 szocialista induló támogatását kérte. 
   
Az SZDSZ elnökének beszédét követően levetítették Romano Prodinak, az olaszországi választásokon győzelmet aratott baloldali koalíció vezetőjének a videóüzenetét. Prodi sok sikert kívánt az MSZP-SZDSZ koalíciójához. Mint mondta, a választásokon az olasz nép nemet mondott a populista és Európa-ellenes kísértésre, amelyet ellenfeleik képviseltek. "Tudom, a magyar nemzet is képes lesz meghozni ugyanezeket a döntéseket" – fogalmazott, majd magyarul azt mondta: húzzatok bele!