2006. április. 11. 14:33 MTI Utolsó frissítés: 2006. április. 11. 14:37 Választás 2006

Gyurcsány és Kuncze összefogásról beszélnek

A többség azt akarja, folytassa a kormányzást a remény, a szabadság és a gyarapodás koalíciója - jelentette ki Gyurcsány Ferenc Pásztón. A választásokig hátralévő két hétben össze kell fogni, nemcsak a liberális szavazóknak, hanem az MSZP-nek és az SZDSZ-nek is - jelentette ki közben Kubcze Gábor, a liberális párt elnöke.

"Húzzunk bele!"- skandálással fogadta több száz ember a szabadtéri választási rendezvényre Pásztóra érkező miniszterelnököt, aki azt mondta: "Én nem harcot látok a következő napokban. Harcolni a kishitűséggel szemben kell, harcolni a szegénységgel szemben kell, harcolni a lemaradással szemben kell. Nekem nem ellenfelem a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, vagy egyetlen más politikus sem. Én azt gondolom, hogy egy programhoz kell támogatókat szerezni".
   
Gyurcsány Ferenc kitért arra, hogy a koalíció bátor, lendületes kormányzásra készül, és nem töltenek el sok időt azzal, hogy a kormányzás belső dolgairól vitatkozzanak egymással, mert Magyarországnak arra van szüksége, hogy akik kormányoznak, azok ne egymással legyenek elfoglalva, hanem az ország dolgaival.
   
A választásokig hátralévő két hétben össze kell fogni, nemcsak a liberális szavazóknak, hanem az MSZP-nek és az SZDSZ-nek is - jelentette ki a liberális párt elnöke sajtótájékoztatóján, amelyen értékelte az országgyűlési választások első fordulójának eredményét.
   
Kuncze Gábor szerint az összefogásra azért van szükség, mert feltehetően egy nagyon elkeseredett és szélsőségektől sem mentes kampányra lehet számítani a politikai riválisok részéről. Hangsúlyozta: az SZDSZ nyertese ennek a választásnak.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.