2005. november. 20. 11:40 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 20. 11:42 Itthon

4-5 ezer milliárdnyi tőke már lenne a Podmaniczky tervre

A 2013-ig szóló és mintegy 2100-2500 milliárd forint beruházást jelentő budapesti fejlesztési tervbe már 4-5 ezer milliárd forint tőkével szállnának be különböző befektetők - tájékoztatott Ikvai-Szabó Imre Budapest főpolgármester-helyettese.

A Podmaniczky néven futó terv megvalósítását az elképzelések szerint 55 százalékban Private Public Partnership (PPP) program keretében finanszíroznák, a többit saját- és részben európai uniós, részben költségvetési forrásból.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Pest és Buda egyesülésének 132. évfordulója alkalmából a héten bejelentette, hogy a kormány hosszú távú együttműködésről szóló szerződést kíván kötni Budapest városvezetésével.

Ikvai-Szabó Imre elmondta, hogy hamarosan megkezdik a tárgyalásokat a részletekről. A tervek szerint a szerződésbe részben a Podmaniczky tervnek azon projektjeit vonnák be, amelyeknek hatásai Budapest határán túl mutatnak. A részletekről még korainak tartotta beszélni a főpolgármester-helyettes, csak annyit mondott, hogy a városvezetés várható javaslata szerint a szerződés tartalmáról jogszabály, vagy jogszabályok születnének.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.