A rendőrség közölte, hogy azonosították és elfogták azt a férfit, aki az elmúlt időszakban többször is fizikailag és verbálisan nekitámadt a metrón utazóknak.
Egy bejelentés nyomán, Kispesten fogták el azt a férfit, akit amiatt keresett a rendőrség, mert a hírek szerint az M3-as metrón garázdálkodott.
A rendőrség annak az esetnek kapcsán kereste, hogy augusztus 13-án 5 óra 30 perc körüli időben Budapesten az M3-as metrón utazott Kőbánya-Kispest irányából a Lehel tér irányába, ahol egy számára ismeretlen utast a Nagyvárad tér és a Klinikák megállók között arcon ütött. A sajtóban azonban több utas is megszólalt, akik állították, hasonló történt velük is: fizikailag vagy verbálisan nekik támadt az ismeretlen férfi. Ennek nyomán a rendőrség körözést adott ki hétfőn a férfi ellen.
A Készenléti Rendőrség járőrei kedden reggel 9 óra körüli időben lakossági bejelentésre érkeztek egy kispesti címre, ahol egy férfit igazoltattak, aztán megállapították, hogy a férfi azonos azzal a 32 éves Sz. Károly Róberttel, akit az M3-as metrón elkövetett garázdasággal kapcsolatban a józsefvárosi rendőrök gyanúsítanak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.