Amerikai genetikusok DNS-elemzéssel megfejtették, hogyan alakult ki a gibbonok hosszú, erős mellső végtagja.
A gibbonok örökítő anyaga az evolúcióval igen gyorsan és erősen megváltozott. Olyan génjeiket adhatták tovább az utódaiknak, amelyek hosszú, erős "karjaik" kifejlődéséhez vezettek, hogy a fák ágaira kapaszkodva lendületesen haladhassanak előre – olvasható a Nature tudományos lap csütörtökön megjelent számában.
A tanulmányt a beavertoni Oregoni Nemzeti Gibbonkutató Központ Lucia Carbone vezette kutatócsoportja készítette, több gibbonfaj DNS-ét dekódolták. Megállapították, hogy az evolúció folyamán a genom felépítésében nagyon gyors változások játszódtak le.
"Maga a genetikai információ hasonlít a mienkhez, azonban az egyes kromoszómákon sok gén másképp rendeződik el. Ennek a 'kromoszomális átrendeződésnek' az oka feltehetően egy úgynevezett mozgó DNS-elem, vagyis egy transzpozon" – írta közleményében Christian Ross, a kutatásban részt vevő német főemlőskutató-központ munkatársa.
A tanulmány ezt a gibbonokra jellemző, úgynevezett LAVA-transzpozont írta le, amely különböző helyeken épülhet be a genomba. Feltehetően akkor történtek a változások, miután a gibbonok és az emberszabású majmok evolúciós leszármazási ága különvált – írták a kutatók.
Végül néhány olyan gént azonosítottak, amelyek a mellső végtagokon függeszkedő mozgást segítették elő, ilyenek a végtagfejlődés génjei vagy a kötőszövet egy speciális fehérjéjének a génje. Ezzel alkalmazkodhattak a gibbonok az erdős-fás élőhelyekhez.
A gibbonok ma Délkelet-Ázsia erdeiben élnek, családjukba négy nem (Nomascus, Hylobates, Hoolock and Symphalangus) és 17 faj tartozik. Az emberszabásúak, a csimpánzok, gorillák, bonobók, orángutánok és az ember távoli rokonai.
