2014. június. 20. 14:45 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 20. 14:50 Instant tudomány

Zsákkal, karommal vadászna aszteroidára a NASA

Aszteroidák befogására készített terveket az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), két elképzelést is közzétettek a jövőbeli misszióról.

Az egyik elképzelés szerint egy egészen kicsi égitestet ejtenének fogságba egy gigászi karommal vagy egy ugyancsak gigantikus felfújható zsákkal, és Hold körüli pályára állítanák, így vehetnének róla kőzetmintákat. A másik elképzelés szerint egy űrjármű hasítana le egy 9 méteresnél kisebb darabot egy sokkal nagyobb aszteroidáról.

Eddig legalább hat lehetséges célpontot azonosítottak, de az elsődleges célpont az az apró, 2011 MD jelzésű égitest, amely 2011-ben száguldott el a Földtől körülbelül 12 ezer kilométerre, és amelyet már alaposabban megvizsgáltak földi és égi teleszkópokkal. 

A mintegy hatméteres égitest súlyát 100 tonnára becsülik, de annyira porózus, hogy csak egyharmada áll kőzetből, a többi üres tér. A NASA-nak az év végéig kell eldöntenie, hogy a két elképzelés közül melyiket valósítja meg. Az elfogásra ítélt égitestet ráérnek kiválasztani egy évvel az akció előtt.

Címkék