A 27 bérlőből mindössze 4 fogadta el a MÁV által felajánlott cserelakást.
Romos tetejű, penészes falú az a cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj miatt mondták fel, erről az RTL Híradó számolt be. A csatornának nyilatkozó Máté Péter több mint 30 éve lakik a rákosrendezői MÁV-telepen, most azonban költözni kényszerül az emirátusbeli háttérrel megvalósuló városfejlesztési projekt miatt. Egy másik MÁV-telepen. a X. kerületben ajánlottak neki lakást, ő azonban nem elégedett a felajánlott ingatlannal.
Belül is teljesen egy penészes épület az egész, a tető az katasztrofális állapotban van. Én úgy gondolom, ez nem egy olyan alternatíva, ahova az ember oda tudna költözni.”
– nyilatkozta az RTL-nek a bérlő, aki nem fogadta el a felajánlott lakást, ezt a bejáráson közölte is a MÁV ügyintézőivel, az erről szóló papírt azonban nem volt hajlandó aláírni, attól tartva, hogy azt később jogilag felhasználhatják ellene.
A MÁV az RTL kérdésére elmondta, hogy jelenleg az összes kiürítési eljárást felfüggesztették. Összesen 27 főnek kell elhagynia eddigi otthonát a mini-Dubaj miatt, közülük eddig 4-en fogadták el a felajánlott cserelakásokat. A MÁV tájékoztatása szerint a lakásokat a lakók életkörülményeit és személyes igényeit figyelembe véve ajánlják fel a továbbiakban a bérlőknek.
A MÁV nem csak a rákosrendezői területen élőknek, hanem az itt működő vállalkozásoknak is mindössze 30 napot adott a kiköltözésre, erről itt írtunk bővebben:
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.