Folytatódik a Nyugati pályaudvar felújítása, június közepétől egy hónapig nem mehetnek be oda a vonatok.
A Nyugati pályaudvar felújítása és karbantartása miatt a pályaudvart június 19. és július 18. között lezárják – mondta el Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
A felújítás még tavaly kezdődött, a fejlesztés részeként több mint 8200 négyzetméteren rekonstruálják a pályaudvar tetőszerkezetét, megújul a vágánycsarnokban található felsővezeték-hálózat és az utastájékoztatási rendszert is modernizálják. Májusban mutattak be képeket arról, hogyan haladnak a tetőszerkezet felújításával.
A MÁV már korábban összefoglalta, milyen változásokra érdemes készülni ebben az egy hónapban.
– A váci és a ceglédi vonalon több vonatot összevonnak: a zónázó vonatok Szob–Vác–Rákospalota–Újpest–Zugló–Kőbánya-Kispest–Cegléd útvonalon kerülik ki a Nyugatit, a személyvonatok Vác–Rákosrendező–Kőbánya-Kispest–Monor távon járnak.
– A váci vonalon emellett a Báthory és a Metropolitan Eurocity Rákospalota-Újpestről indul, illetve oda érkezik, a Hungária Eurocitynek a Keleti pályaudvar lesz a végállomása.
– A Budapest–Esztergom vonalon a zónázó és a gyorsított vonatok Rákosrendező és Esztergom között járnak.
– A Budapest–Veresegyház–Vác vonalon Rákospalota-Újpestről indulnak, illetve oda érkeznek a vonatok.
– A Budapest–Nyíregyháza vonalon az Intercityk végállomása Zugló, a sebesvonatoké Kőbánya-Kispest.
– A Budapest–Szeged közötti InterCityk Kelenföldről indulnak és oda érkeznek, Ferencvárosban is megállnak.
– A Budapest–Lajosmizse vonalon Kőbánya-Kispest a végállomás. Itt az is bonyolítja a helyzetet, hogy a vonal más szakaszait is felújítják, ezért június 19-től 28-ig Kőbánya-Kispest és Dabas között pótlóbuszok járnak, 29-én a teljes vonalon, június 30-tól július 4-ig pedig Lajosmizse és Kecskemét között kell pótlóbuszra szállni.
– A Martonvásár és Kőbánya-Kispest között munkanapokon, valamint a Tárnok és Kőbánya-Kispest között hétvégi napokon közlekedő személyvonatok budapesti végállomása Kelenföld lesz.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.