Az állami tulajdonba került MKB Bank kereskedelmi ingatlanportfóliójának értékesítésére készül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – írta a Napi Gazdaság egy kormányzati forrásra hivatkozva.
Magas a nem teljesítő hitelek aránya az MKB Bank kereskedelmi ingatlanportfóliójában, az MNB ennek a portfóliónak a piaci értékesítését készíti elő – közölte a Napi Gazdaság egy meg nem nevezett kormányzati forrást idézve. Arról a forrás nem tudott információval szolgálni, hogy az eladást egyben vagy részletekben hajtja-e végre a jegybank, illetve milyen szerepet vállalhat ebben az MNB jövőre induló rossz bank intézménye.
A beszámoló felidézte, hogy az állam júliusban vette meg az MKB-t 55 millió euróért a német Bayerishe Landesbanktól, miután az eladó azt is vállalta, hogy 270 millió euró értékben tőkerendezést hajt végre a pénzintézetben. A tranzakciót követően a tulajdonosi jogok a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz és a Miniszterelnökséghez kerültek, de az állam ezeket most átengedte az MNB-nek.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.