Mindenkivel előfordult már, hogy félt egy fellépéstől, interjútól, párkapcsolati beszélgetéstől, fizetésemelés kérésétől, külföldre költözéstől, vagy akár csak egy fontos telefonhívástól. Mindenki fél valamitől, leginkább a változástól, a kiszámíthatatlanságtól, mert szeretjük a megszokott helyzeteket. Milyen pech, hogy mégis egy kiszámíthatatlan korban élünk – érdemes tehát megtanulni együtt élni ezzel a félelemmel úgy, hogy erőforrásként tekintünk rá. Erőforrásként, amivel közelebb jutunk önmagunk megismeréséhez, fejlesztéséhez.

Belső biztonsági háló

Mit tehetünk ilyen helyzetben? Megbéníthat a vélt jövőtől való szorongás, esetleg a tépelődés a múlt kudarcos tapasztalatain, vagy inkább maradunk a jelenben, és úgy döntünk, hogy megbízunk önmagunkban. Bízunk benne, hogy képesek leszünk megoldani a váratlan helyzetet. Egy úgynevezett belső biztonsági hálót szövünk, amelyet nem külső eszközök segítségével feszítünk ki, hanem a korábban már sikerrel megoldott szituációk után érzett önbizalomból. Jön egy váratlan helyzet, a félelmeink ellenére beleállunk, és ha sikeresen megoldjuk, akkor ezt a tapasztalatot beleszőjük a belső bizalmi hálónkba. Így egyre erősebb, masszívabb, biztonságosabb lesz.

A stresszes helyzetekben megjelenő „üss vagy fuss” reakciónál a testünk felkészül a veszély érzékelését követő cselekvésre: fokozottabb lesz az anyagcsere, hevesebb a szívdobogás, adrenalin áramlik az agyba, oxigéndús vér az izmokba, hogy fókuszáltabban döntsünk, elfuthassunk vagy megküzdhessünk. Ám manapság ennek az élettani folyamatnak a lejátszódásához nem kell veszélyes terepre menni, elég csak a főnöktől fizetésemelést kérni, karriert váltani, emberek előtt fellépni.

Ilyenkor nem az életünket kockáztatjuk, hanem hogy megszégyenülünk. "Ez a modern társadalmak legerősebb félelme: az egó halála" – írja Al Ghaoui Hesna a Félj bátran című könyvében. E félelmek leküzdéséhez hasznos praktika lehet például, ha egy félelmetes szituáció előtt - nézőpontváltás gyanánt - azt mondjuk magunknak, hogy most nem félünk, szorongunk, stresszelünk, hanem csupán izgulunk. Ilyen esetekben megváltozik a félelem iránya: kiszámíthatatlan negatívból kíváncsi pozitív lesz.
 
Mire van ráhatásunk?
 
Egyfajta megnyugvást ad, ha átgondoljuk, mire van ráhatásunk az életedben, és mire nincs, majd fókuszunkat az előbbire fordítjuk. Ha nem azon tépelődünk, amit nem tudunk befolyásolni (időjárás, közlekedési körülmények stb.), hanem vállaljuk a felelősséget azért, amit viszont képesek vagyunk, akkor passzív szemlélőből aktív cselekvővé válunk, a félelmeink ellenére.

Ha kudarcot élünk át, az csupán azt jelzi, hogy elértünk a képességeink határaihoz, át kell lépnünk a küszöböt ahhoz, hogy tovább fejlődjünk. Ha párszor nem sikerül valami, akkor is újrapróbálkozunk, csak jobb stratégiával, hiszen nem vagyunk azonosak a félelmünkkel. Ahány szituáció, annyiféle reakció, amely mind felülírható – a levont tanulságok után ugyanis másképp reagálunk.

Lehet, hogy az első pár alkalommal idegesek vagyunk az előadás, az edzőterembe lépés vagy egy interjúszituáció előtt, de kellő gyakorlattal, sikeres ismeretlenbe ugrási kísérlettel a tarsolyunkban egyre masszívabb lesz a belső biztonsági háló, amely megteremti a bátor ugrás lehetőségét. Mit kell hát tennünk, hogy a félelmeink ellenére ki tudjuk bontakoztatni a kreatív potenciálunkat? Minél több határátlépést kell elkövetni, minél többször ugrani kell az ismeretlenbe, és közben bízni a hálóban – vagyis önmagunkban.
 
Változások

Vannak élethelyzetek, amikor felborul az addig jól ismert rend, a megszokott életvitel, amit valakik – habár nem tudatosan – veszélyesnek, fenyegetésként élhetnek meg. Legyen szó másik lakásba költözésről, munkahely- vagy szakmaváltásról, netán egy kapcsolat végéről. Ezek a változással járó helyzetek stresszt idézhetnek elő, mert valami nem ismert, új dolog fog történni. Mégis vannak, akik bátran állnak a változás elé, mert van valami, ami erősebb a félelmüknél.

Ha van egy komoly célunk, egy számunkra fontos dolog, egy vágy, akkor annak elérése motiválóbb lehet, mint amennyire bénító a félelem. Esetemben erősebb annak a vágya, hogy a mondanivalómmal pozitívan hassak másokra, mint a félelem, hogy nem kedvelik a blogomat, a cikkeimet. Ha a félelmekre hallgatok, nem kezdek el írni, tartalmakat gyártani. Emlékszem, az első blogposztok megosztásánál még féltem, hogy vajon mit gondolnak majd. Aztán rájöttem, hogy bár arra nincs befolyásom, mit gondolnak, arra viszont igen, hogyan ölt önazonosan testet a mondanivalóm – és majd biztosan lesznek olyanok, akik ezt értékesnek találják, és valójában ők a lényeg.

Példát meríteni mások történeteiből

hvgkonyvek.hu

Nagy Judit sikeres műsorvezetői karrierjét egy szülési probléma törte ketté, amelybe majdnem belehalt, és újra kellett tanulnia beszélni, ám ma már az akkori, kihívásokkal teli helyzetből előnyt kovácsolva kommunikációs szakemberként, coachként segít másokat. Kujáni Yvett 39 évesen, kislányát egyedül nevelve kezdte el az egyetemet nappali tagozaton, ma pedig az Egyesült Arab Emirátusokban él családjával, és sikeres régészként dolgozik.

Ötvös Zsuzsanna tudományos munkája során mindig azt a pillanatot várta, amikor végre desszerteket, bonbonokat készíthetett a konyhájában, és ma már az ország egyik legjobb cukrásza. Ormos Gabriella saját kommunikációs cégét hagyta ott, hogy kitanulja a kovászkészítés mesterségét, a marketingvezetőként éveket lehúzó Sándor Judit számára pedig gyermeke születését követően vált szűkké az alkalmazotti lét, így vállalkozni kezdett, és az Én a bálnákkal vagyok elnevezésű (bálnalest kínáló) szerelemprojektjét viszi.

Azt üzeni mindenkinek, aki váltáson gondolkodik: „Legyetek bátrak! A fotelben ülve és álmokat szövögetve még senkinek nem változott meg az élete vagy a karrierje.”

A fenti cikk Szlafkai Éva Élj kreatívan! című könyvének szerkesztett részlete.

Miképpen oldhatunk meg alkotó módon váratlan helyzeteket? Hogyan aknázzuk ki, ha több minden érdekel bennünket? Miként láthatunk a problémákban lehetőséget, és meríthetünk a kudarcból ihletet? Szlafkai Éva könyvét itt rendelheti meg kedvezménnyel.