1. Szigor

A szigor lényege a felnőtt akaratának ráerőltetése a gyerekre. Például a szülő ráparancsol a gyerekre, hogy rakjon rendet a szobájában, ellenkező esetben megbünteti. Az emberek nem különösebben lelkesek annak a gondolatától, hogy valaki rájuk erőszakolja a saját akaratát, és ez alól a gyerekek sem kivételek. Néhány gyerek engedelmeskedik, de biztosan nem az összes. Ez a fajta helyzetkezelés győztes-vesztes játszmákhoz, patthelyzetekhez, megaláztatáshoz és haraghoz vezet.

Az a veszélye ennek a hozzáállásnak, hogy mi magunk a merevség, a „nekem van igazam” és az alacsony frusztrációtűrés modelljét testesítjük meg. Ha ráerőltetjük a gyerekre a saját akaratunkat, azzal önkéntelenül is arra tanítjuk, hogy mereven ragaszkodjon a saját igazához. Ez kölcsönös rugalmatlansághoz, más szóval állóháborúhoz, kiabáláshoz és a kommunikációtól való visszavonuláshoz vezet. Ez nem jelenti azt, hogy ne mondhatnánk néha, hogy „Most rögtön pakolj össze!”, de ne ez legyen az általános kommunikáció, csupán kivételes esetben alkalmazzuk.

Ha általánosan autoriter módon viszonyulunk a gyerekeinkhez, fennáll a veszélye, hogy nem megfelelő viszonyt fognak kialakítani a felettes személyekkel. Megakadályozhatja őket abban, hogy együtt tudjanak működni a feletteseikkel, vagy hogy saját maguk vezető szerepbe kerüljenek, illetve az is lehet, hogy diktátorokká válnak. Összefoglalva: a saját akaratunk ráerőltetése a gyerekekre nem megfelelő módja az erkölcsi érzék és az együttműködési készség fejlesztésének, ráadásul a jó viszonyunkat sem alapozza meg velük.

2. Engedékenység

Az engedékeny stílus alkalmazásával nem fejezzük ki a gyerekek felé az elvárásainkat, normákat. A szülők gyakran olyankor nem állítanak korlátokat a gyerekeik elé, ha a saját szüleik félelemvezérelt, túlféltő vagy éppen autoriter nevelési stílusát próbálják ellensúlyozni. Vannak olyan gyerekek, akik képesek korlátokat állítani saját maguknak, de ez nem mindenkire igaz. A gyerekek pedig elbizonytalanodnak és elveszettnek érezhetik magukat, ha nincsenek tisztában azzal, hogy mit várnak el tőlük.

Ugyanakkor az engedékenység nem ördögtől való; előfordul, hogy ez a legjobb megoldás valamely felmerülő helyzetre. Például azért, mert a gyerekünk még nem áll készen arra, hogy megfeleljen valamely elvárásunknak, így jobb, ha engedünk. Ha mondjuk a legnagyobb gyerekünk könnyen részt tudott venni a rendrakásban, de a következőnek ez óriási feladat, akkor ahelyett, hogy felesleges harcba bocsátkoznánk vele, jobb, ha elengedjük a vele szemben támasztott elvárásunkat. Ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem szükséges elpakolnia a játékokat. Nem azt jelenti, hogy megadjuk magunkat, hanem, hogy tudatosan úgy döntünk, ezt a bizonyos korlátot később állítjuk fel a gyereknek, amikor már elég érett rá.

Az engedékenység pozitív rövid távú megoldást nyújt addig, amíg a gyerek kész együttműködni.

3. Együttműködés

Az együttműködés módszerében összedugjuk a fejünket a gyerekkel a megoldás keresése érdekében, azaz zsarnok helyett tanácsadó szerepet vállalunk. Én ezt a megközelítést kedvelem leginkább, mert így együtt találunk megoldást a problémákra.

Mi az együttműködés módszere, és hogyan működik?

1. A probléma megfogalmazása során önmagunkról tegyünk kijelentést. „Fontos nekem, hogy rend legyen a szobában, szeretném, ha elpakolnál benne.”

2. Keressük meg a magatartás mögött meghúzódó érzést. A gyereknek valószínűleg segítségre van szüksége ebben, például: "Igazságtalannak érzed, hogy neked kell rendet raknod, pedig a barátod pakolta szét a játékokat?” „Nehéznek érzed a feladatot, és úgy érzed, soha nem készülsz el vele?”

3. Fogadjuk el az érzéseket: „Megértem, hogy igazságtalannak érzed.” „Egy nagy munkába nagyon nehéz belekezdeni.”

4. Gondolkozzunk közösen: „Akkor is szeretném, ha rend lenne. Hogyan tudnál a legkönnyebben rendet rakni?”

5. Kísérjük a folyamatot, és ismételjük meg azt a lépést, amelyiket szükséges. És ne ítélkezzünk!

A 2. lépés nem könnyű, mert nehezünkre eshet kimondani olyan dolgot, amit nem szeretnénk jóváhagyni, de ha egy érzést, amelyet nem tartunk helyénvalónak, nem is ismerünk el, akkor a gyerek jó eséllyel megmakacsolja magát. Valószínűleg nem tudja minden érzését megfogalmazni, ezért a fenti példához hasonlóan érdemes többféle lehetőséget elsorolni számára, hogy fényt deríthessünk a probléma hátterében rejlő érzelemre.

Ha tisztáztuk az érzéseket, akkor lehetőségünk nyílik más megvilágításban megfogalmazni a problémát a kínálkozó „rémes disznóól van a szobádban, és ha nem pakolsz el, akkor kihajigálom a játékaidat” helyett. Ez ugyanis csak megijeszti, megszégyeníti a gyereket, és ellenállást vált ki belőle.

hvgkonyvek.hu

Legyünk inkább együttérzők! Gyakorolni kell ezt a beszédmódot, és eleinte erőltetettnek is tűnhet, de a gyerek úgy tanulja meg figyelembe venni mások érzéseit, ha neki is ebben van része. Amikor közösen gondolkodunk a megoldásokon, nagyon fontos, hogy adjunk szabad kezet a gyereknek, és ne utasítsuk vissza a javaslatait gondolkodás nélkül. Elképzelhető, hogy azt javasolja, hogy hagyjuk így a szobát, ahogyan van. Erre úgy is felelhetünk: „Igen, ez is egy lehetőség. Lehet, hogy neked tetszene is, de nekem gondot okozna. Egyrészt zavar, hogy csúnya, de ráadásul így nem tudok rendesen kitakarítani, és a tiszta ruháidat sem tudom eltenni. Milyen javaslatod van még?” – „Nem tudom.” – „Semmi baj. Nem kell kapkodni, ráérsz végiggondolni.”

Ha autoriter módon neveltek minket, akkor az a módszer tűnhet ideálisnak, az együttműködést pedig lassúnak és nehézkesnek gondolhatjuk. Ám ebben a módszerben nemcsak az kap hangsúlyt, hogy rend legyen a szobában, hanem az érzéseink és a kapcsolatunk is, csakúgy, mint a kompromisszumkészség és a problémamegoldó képesség fejlődése. A nevelésben nem a rendrakás az elsődleges, hanem a gyerekeinkkel való együttlét és a fejlődésük segítése. Az együttműködő gyereknevelés módszere segíti a szocializált magatartáshoz szükséges készségek – a frusztrációtűrés, a rugalmasság, a problémamegoldás és az együttérzés képességének – kialakulását.

A fenti cikk Philippa Perry brit pszichoterapeuta Bárcsak olvasták volna ezt a könyvet a szüleink… című könyvének szerkesztett részlete.

Minden szülő azt szeretné, hogy a gyereke boldog legyen. De hogyan érhetjük ezt el? Könyvében a brit pszichoterapeuta húszéves szakmai gyakorlatával segít eligazodni, mi az igazán fontos a gyereknevelés során. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.