Lassan halad a második hetébe lépett, de kezdettől törékeny libanoni-izraeli tűzszünet betartását segíteni hivatott ENSZ-erő felállítása. Eddig nem sok ország jelezte, hogy részt vesz a jelenleg is ott lévő libanoni ENSZ-békefenntartók (UNIFIL) számának 2 ezerről 15 ezerre való felduzzasztásában. Ennek egyik oka lehet, hogy lapzártánkig nem tisztázták a bevetés pontos szabályait. Terje Roed-Larsen ENSZ-küldött szerint nem hatott bátorítólag a libanoni Hezbollah gerillái elleni szombati izraeli kommandósakció sem, melyet a bejrúti kormány és az ENSZ a 34 napos háborút a múlt hét elején lezáró tűzszünet nyílt megsértésének ítélt. Izrael azonban közölte: az akcióval a libanoni síita szervezet újrafelfegyverzését akadályozta meg.

Az eset egyúttal arra is rávilágít, milyen kényes ez a feladat, amelynek a jelek szerint Franciaország mégsem akar az élére állni, hiszen a hét elejéig mindössze 200 katonát ajánlott fel. Ezzel szemben Olaszország 2-3 ezer békefenntartó küldését jelezte, és Ehud Olmert izraeli kormányfő szívesen is látná, ha Róma vezetné a teljes létszámban valószínűleg csak novemberben felsorakozó ENSZ-kontingenst. Az EU a héten talán dönt a részvételről, Magyarország keddi lapzártánkig - tájékoztatta a Külügyminisztérium a HVG-t - nem határozott a csatlakozásról. További csapatfelajánlásokra ösztönözhet, hogy a libanoni hadsereg - az 1701-es biztonsági tanácsi határozat részeként - múlt héten megkezdte a bevonulást az ország déli részére.

Kemény választ ígért ugyan vasárnap a bejrúti kormány a tűzszünet libanoni megsértőinek, a részben síitákból álló kormány és a harmadrészt ugyancsak síitákból álló hadsereg aligha fog határozottan fellépni a síita Hezbollahhal szemben. Úgy tűnik, egyfajta háttéralku született: a libanoni katonák nem fognak fegyverek után kutatni, cserébe a Hezbollah elviszi a fegyvereket az utcákról. Mindazonáltal majd két évtizede a központi kormány először tesz kísérletet - ha jelképeset is - arra, hogy kiterjessze szuverenitását a Hezbollah feudumának számító déli országrészre.

Mindez talán a kiút kezdetét jelentheti a válságból, hiszen az ENSZ-határozat Hezbollah-mentes övezetté nyilvánította a Litáni folyótól délre az izraeli határig terjedő sávot, ahova a libanoni katonák mellé a nemzetközi erők is megérkeznek majd. A bejrúti kormánynak más fronton is meg kell küzdenie a Hezbollahhal: mégpedig az újjáépítésben. A Hezbollah aktivistái ismét úgy működtek, mint állam az államban, a kabinettel való egyeztetés nélkül megkezdték a kárfelmérést, a törmelékek eltakarítását, a segélyszállításokat és több tízmillió dollárnyi kártérítés kifizetését. A Teherán által támogatott szervezet a győzelemként értékelt háború után - mutattak rá izraeli és amerikai elemzők - iráni pénzből akarja megszervezni az újjáépítést is.

A Litáni folyó katonai átlépésével nemcsak a bejrúti kormány evez új vizekre, a nemzetközi békefenntartók szerepének elfogadásával Izrael is diplomáciai pálfordulást hajtott végre. Évtizedeken keresztül idegenkedett ugyanis a megbízhatatlannak és elfogultnak vélt külföldi erőktől, miközben az arab - főként palesztin - vezetők nemzetközi beavatkozást követeltek. A változás hátterében az a felismerés állhat, hogy Izrael már nem képes egyedül kezelni a válságot.

A Hezbollah rakétatámadásait hosszú távon csakis szárazföldi erőkkel lehet megakadályozni, de mivel Izrael nem akarja újra megszállni Dél-Libanont, a gerillaszervezet féken tartására a libanoni hadsereggel együttműködő nemzetközi erőnek van a legnagyobb esélye - írta a The New York Times. Egyúttal Izrael sem érzi magát annyira elszigeteltnek, mint a múltban: az USA szokásosnál is határozottabb támogatása mellett Európával, sőt az arab világ egy részével is részben azonosak az érdekei. "Az izraeliek gyakran gondolják úgy, hogy a világ ellenük van, de most nem ez a helyzet. A nemzetközi közösség sokkal megértőbb, mint a múltban" - fogalmazott a minap Mark Regev külügyi szóvivő.

Olmert mindent megtett azért - és nem is egészen sikertelenül -, hogy Izraelnek a libanoni Hezbollahhal és a palesztin Hamásszal való harcát a világ a radikális iszlám elleni küzdelemként ítélje meg. Sikerült elfogadtatnia, hogy a regionális konfliktusban Irán és Szíria is meghatározó szerepet játszik, és a gyenge libanoni kormány nem lesz képes egyedül lefegyverezni a Hezbollahot. Az már a kormányfő szerencsétlensége, hogy ha diplomáciailag helyes úton jár is, a hadi sikerek elmaradása miatt sokat vesztett népszerűségéből.

Új helyzet jött létre azonban azzal - vélekedett Joram Meital izraeli szakértő -, hogy sok izraeli és arab egyaránt úgy véli: sem az úgynevezett kétoldalú békefolyamat, sem az egyoldalú izraeli lépések nem célravezetőek. Talán az Arab Liga által is követelt nagyobb ENSZ-szerepvállalás lehet a megoldás, és Izraelnek - hangsúlyozta Joszi Alfer, a Stratégiai Tanulmányok Jaffói Központjának volt igazgatója - meg kéne ragadnia az alkalmat, és válaszolnia kellene Basar Aszad szír elnök béketárgyalásokra történő korábbi felhívásaira. Cipi Livni izraeli külügyminiszter mindenesetre egy munkacsoportot hozott létre a Damaszkusszal való esetleges párbeszéd előkészítésére.

Feledésbe merült ugyanakkor az izraeli-palesztin front, márpedig sokak szerint ez az igazi kulcsa a közel-keleti problémakörnek. Az izraeli hadsereg gázai offenzívája a Hezbollah elleni háború árnyékában is folytatódott, és mintegy 170 ember - köztük minden második civil - halt meg, mióta az izraeli erők egyik katonájuk elrablása után június végén behatoltak a tengerparti sávba. Pedig egy évvel ezelőtt - a 38 évi megszállást követő izraeli kivonulás után - felcsillant a remény, hogy a Gázai övezet a palesztin állam csírája lehet. Meg is nyílt az egyiptomi átkelő, és a gázaiak először hagyhatták el szabadon a területet.

A szélsőséges Hamász januári választási győzelmével azonban megváltozott a helyzet. A Nyugat, csatlakozva Izraelhez, embargót hirdetett a Hamász vezette kormánnyal szemben. A Palesztin Hatóság és az általa irányított területek megbénultak, de az iszlamista mozgalmat nem sikerült térdre kényszeríteni: továbbra sem hajlandó Izraelt elismerni és lemondani az erőszakról. A helyzetet még kilátástalanabbá tette a Hamász és a Mahmúd Abbász elnök vezette Fatah elkeseredett hatalmi harca, ami csak az idén száz halálos áldozatot követelt. Az utcai bandaharcok és emberrablások fémjelezte káoszt talán az elhagyott zsidó telepek állapota mutatja leginkább: némelyiküket militánsok kiképzőtáborává, másokat rakétakilövőkké alakították át.

KERESZTES IMRE