Egyszerű rutinfeladatnak tűnt 1978 tavaszán a Tüskés házaspár számára, hogy a budapesti XII. kerületi, Orbánhegyi út 51. szám alatti lakásra vonatkozó bérleti jogukat átadják leányuknak. Eleinte nem is csalatkoztak, hiszen az illetékes tanácsi lakásügyi hatóság hamar megadta hozzájárulását. Nem sokkal később azonban a tanácsi házkezelő szerv jelezte, az ingatlan-nyilvántartás szerint a lakásnak helyet adó épület magántulajdonban van, emiatt a bérleti jog átadásáról a bíróságnak kell döntenie. Erre a verdiktre hivatkozva a tanácsi lakásügyi hatóság visszavonta a már megadott hozzájárulását.

Elképesztő történet rajzolódott ki az iratokból. Eszerint az Orbánhegyi úti nyolclakásos villát 1952-ben államosították, majd az akkori Közlekedési és Postaügyi Minisztérium 1954-1955-ben tetőtér-beépítéssel két új lakást hozott létre, amelyek kezelői jogát a XII. kerületi tanács látta el. 1958 végén az állam visszaadta az egyazon helyrajzi számon, osztatlan közös tulajdonként bejegyzett villát az eredeti tulajdonosoknak, illetve azok leszármazottainak. Csakhogy a visszaadásról szóló határozatból kifelejtették, hogy időközben a tetőteret állami pénzből beépítették. Az állam és a tulajdonosok egyaránt elfelejtették rendezni az új lakások tulajdonjogát, emiatt azok nem kerültek be az ingatlan-nyilvántartásba. Így fordulhatott elő az a furcsaság, hogy a villa nagyobbik része, azaz nyolc lakás magántulajdonba került, míg a két tetőtéri lakás után a tanácsi tulajdonú Ingatlankezelő Vállalat (IKV) változatlanul bérleti díjat szedett, s szükség esetén a javításokat is elvégezte.

Az ügy két kárvallott családja közül Tiszaiék 1955-ben költöztek be az egyik tetőtéri lakásba, míg Tüskésék néhány hónappal az állami hanyagságot követően, 1958 végén úgy, hogy angyalföldi tanácsi lakásukat cserélték el a hegyvidékire. Mindezt abban a hitben tették, hogy a csere szabályosan történt, minthogy arra a XIII. kerületi tanács lakásügyi osztálya adta áldását. Hogy az eredeti lakó tudott-e az ingatlan rendezetlen jogi helyzetéről, netán éppen a kellemetlenségek és az abból fakadóan várható következmények miatt cserélt-e Tüskésékkel, azt a HVG érdeklődésére a ma 77 éves Tüskés Lászlóné nem tudta megmondani.

Mindenesetre a két lakás tulajdonjogának rendezéséért az elmúlt 28 évben indított valamennyi jogi és egyéb kísérlet kudarcba fulladt. A hanyagság észlelését követően az IKV pert indított a magántulajdonosokkal szemben, a magyar állam tulajdonjogának megállapítását kérve a tetőtéri lakásokra, azzal a céllal, hogy utána társasházzá alakíttassa át a villát. Majd, már a rendszerváltás után, a kilencvenes években a XII. kerületi önkormányzat citálta a bíróság elé a tulajdonosokat. A bíróság azonban mindkét alkalommal megtiltotta, hogy az állam, illetve az önkormányzat tulajdonjogot jegyeztessen be a tetőtéri lakásokra. A lakások ugyanakkor nem kerültek a háztulajdonosok nevére sem, jóllehet ők maguknak követelték, de fizetni nem akartak érte. Következésképp a "bérlők" továbbra is fizetik a lakások bérleti díját a hegyvidéki önkormányzatnak, amely emiatt nem teszi ki őket az utcára, viszont nem is tudnak elköltözni onnan, mert a lakásoknak nincs tulajdonosuk. Eközben a két lakás állapota egyre romlik, mivel a jogi perpatvar miatt állagának megóvására sem a villa tulajdonosai, sem az önkormányzat nem költöttek, a bérlőknek pedig nincs elegendő pénzük a tatarozásra.

Tüskéséken a hatóságok, hivatalok, politikusok - a Fővárosi Közigazgatási Hivataltól kezdve az Igazságügyi Minisztériumon (IM) át az ombudsmanig, valamint Bakonyi Tibor MSZP-s képviselőig - sem tudtak segíteni. Arra hivatkoztak, hogy az effajta ügyekben nem ők az illetékesek. Polt Péter például - még ombudsman-helyettesi minőségében - 1997 januárjában írt levelében sajnálkozását fejezte ki, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény értelmében hatáskör hiányában nem segíthetett. 2003 májusában pedig az IM egyik tanácsosa írta szívhez szólóan, hogy "döbbenettel vette tudomásul, a mai Magyarországon még léteznek ilyen kirívóan elhúzódó, rendezetlen jogi esetek", ám ezt követően nyomban hozzátette: csupán jogi tanácsot adhatnak, mivel a bíróságokat nem befolyásolhatják, nem utasíthatják.

Remény a megoldásra csak egyszer, 1999 novemberében csillant fel. Akkor Mitnyan György fideszes hegyvidéki polgármester ajánlott fel Tüskéséknek egy, az Orbánhegyi útihoz hasonló minőségű önkormányzati bérlakást. Egy évvel később azonban visszakozott, a lakás rendezetlen tulajdonjogi helyzetére hivatkozva. Hogy erre a nyilvánvaló felismerésre miért kellett ennyi időt várnia, azt nem tudni, mivel Mitnyan a HVG megkeresésére nem reagált.

A patthelyzetben jogászok szerint megoldást csupán az jelenthetne, ha társasházzá alakítanák az ingatlant úgy, hogy a tetőtéri lakások az önkormányzat tulajdonába kerülnek, míg a ház többi része a magántulajdonosoké marad. Ebbe azonban a villalakók a mai napig nem mentek bele.

Mindenesetre a hatóságoknak már csak azért is foglalkozniuk kellene az Orbánhegyi úti villa ügyével, mivel az a hírek szerint korántsem egyedi. "Mintegy harminc-negyven olyan esetről tudunk az országban, amikor az állam nem jegyeztette be tulajdonjogát lakásokra, s emiatt a ma azokban élők nem tudják megvenni, elcserélni" - közölte a HVG-vel Török Szabó Erzsébet, aki a lakásmaffiák áldozatait tömörítő (hétfőtől a Kossuth téren demonstráló) Sors-Társak Egyesületének elnöke ugyan, de azért van információja a Tüskésékhez hasonló abszurditásokról is.

CSABAI KÁROLY