2008. február. 06. 00:00 Utolsó frissítés: 2008. február. 06. 16:56 Magyar gazdaság

Távhőemelkedés

Versenyeztetés nélkül akarta elpasszolni a Miskolci Fűtőmű Kft.-t az MVM. A városi önkormányzat azonban élni akar elővételi jogával, abban a hitben, hogy a távfűtési tarifákat alacsonyan tarthatja.

Miskolc lesz az első magyar nagyváros, amely saját kezébe veszi a távfűtést, mégpedig úgy, hogy emellett még villamos energiát is fog termelni - lelkendezett a minap Káli Sándor, a város szocialista polgármestere, igaz, hozzátette, Győrben már működik hasonló rendszer, ám jóval szerényebb méretekben. Arról azonban hallgatott, hogy a helyi kormánypárti politikusok valóságos árulásként értékelték a hírt, miszerint az állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) versenytárgyalás nélkül passzolta volna át egy magántársaságnak, az ELMIB Energetikai Szolgáltató Zrt.-nek a Miskolci Fűtőmű Kft.-ben lévő 99 százalékos tulajdonrészét. Ráadásul úgy, hogy e szándékát egy szóval sem jelezte kisebbségi tulajdonostársának, az önkormányzati Miskolci Hőszolgáltató Kft.-nek, amelynek pedig elővásárlási joga van.

Az információhiányt még arra sem lehet fogni, hogy a tulajdonostársak ritkán találkoznak. Tavaly december 11-én avatták fel ugyanis Miskolcon a fűtőmű beruházásában, ám az MVM finanszírozásával épült kombinált ciklusú erőművet, amelytől a városvezetés a távfűtés árának csökkenését várta. A szalagot a város alpolgármestere és Kocsis István, az MVM vezérigazgatója együtt vágta át. Az ünnepségen részt vevők szerint semmi jele nem volt annak, hogy az MVM-ben ekkor már gőzerővel dolgoztak a fűtőmű eladásán. Az önkormányzat december 17-én, az erőműavatás után néhány nappal értesült a tervekről. Mivel milliárdos kötelezettségvállalásokról csak az önkormányzat képviselő-testülete dönthet, a polgármester január 11-re összehívta a grémiumot, és a képviselők egyhangúlag megszavazták, hogy a város, illetve a tulajdonában lévő hőszolgáltató éljen elővásárlási jogával, és akár eladósodás árán is szerezze meg a távfűtő céget. Abban reménykednek a képviselők, hogy ha a cég önkormányzati tulajdonban marad, viszonylag alacsonyan tudják tartani a távfűtés tarifáit. Ez önkormányzati hatáskör, ám korántsem egyszerűen megoldható feladat.

Már a vétel sem lesz egyszerű menet. Nem sokkal a testületi ülés előtt egy faxban - sokak gyanúja szerint a várható miskolci kivásárlási szándékot megneszelve - az MVM arról értesítette a hőszolgáltató cégvezetését, hogy módosították az ELMIB-bel kötött adásvételi szerződést. Az történt, hogy az ELMIB felfelé kezdett licitálni, és az eredeti 4,2 milliárd forint vételárat, valamint a fejlesztésre felvett 10 milliárdos hitelállomány átvállalását megfejelte azzal, hogy a Dunaferrből is felajánlott még egy mintegy 200 millió forint értékű tulajdonrészt - foglalta össze a szerződésmódosítás lényegét a HVG-nek Tringer Ágoston, az MVM kommunikációs igazgatója. Ő a helyzetet úgy értelmezi, Miskolc élhet elővásárlási jogával, ám meg kell adnia a magáncég által kínált teljes árat. Az MVM által preferált vevőjelölt, az ELMIB egy 2007 februárjában alapított projektcég, amely mögött a Dunaferr egykori vezérigazgató-helyettese, az energetikai nagyvállalkozó Pomázi Csaba áll. A HVG kérdésére, miért nem írt ki az MVM pályázatot a fűtőmű értékesítésére, Tringer azzal válaszolt: "Sem szakmailag, sem gazdaságilag nem volt esély arra, hogy a cégért bárki többet kínáljon." Szerinte a vételár megfelel az értékbecsléssel kialakított összegnek.

A hivatalos magyarázat szerint az MVM értékesítési szándéka mögött a Miskolc várossal folytatott egyéves, meddő árvita áll. A történet még a kilencvenes évek végére nyúlik vissza, amikor megérett a helyzet a miskolci távhőszolgáltatás megújítására. A három telephelyen működő, elavult kazánpark miatt Miskolcon annak idején fölöttébb drága volt a távfűtés, még úgy is, hogy az önkormányzat évente több százmilliót költött a cég támogatására. A fűtőmű korszerűsítésére kiírt pályázatot az MVM nyerte el, olyan versenytársakat megelőzve, mint az ÉMÁSZ Rt. és a Transelektro Rt. Már ekkor rástartolt a fűtőműre a Dunaferr igazgatóságába az Orbán-kormány által delegált Pomázi Csaba is, aki az érdekeltségébe tartozó Alfa-Nova Kft.-n keresztül próbált szerencsét; cége a BKZ Beruházásfejlesztési Rt.-vel együtt, konzorciumban pályázott, ám sikertelenül. A nyertes MVM feltőkésítette a Miskolci Fűtőmű Kft.-t, és 2001-ben megkezdte a 16 milliárdos beruházást, amelyből 11 milliárd hitel volt. Miskolcnak egy fillérjébe sem került a fejlesztés - mondta a HVG-nek Holló Vilmos miskolci fűtőmű-igazgató.

A villamos áramot is termelő fűtőmű 2007. decemberi átadásakor azonban már egy éve tartott a vita az MVM és Miskolc között, ami a távhő átvételi árára vonatkozó törvény eltérő értelmezésére vezethető vissza. A város az állami gázártámogatással számolja ugyanis a távhő árát, és erre hivatkozva kevesebbet fizet, amihez az MVM szerint nincs joga. A vitatott összeg a város szerint 75-80 millió forint. Tringer szerint az árvita miatt már nincs garancia arra, hogy az MVM befektetése megtérüljön, kapóra jött tehát az ELMIB jelentkezése. A fűtőmű ára a két fél között, háttértárgyalásokon alakult ki, és amint kitudódott, hogy Miskolc élni óhajt elővásárlási jogával, még nőtt is. Miskolc számára mindez kényszerhelyzetet jelent: még jobban el kell adósodnia, ha nem akarja, hogy a várost ellátó távfűtőmű kikerüljön az ellenőrzése alól. Az ELMIB mögött álló Pomázinak viszont a híresztelések szerint azért éri meg a vétel, mert az érdekeltségébe tartozó cégcsoport működtetéséhez szükséges áramot a kapcsolt erőmű segítségével jóval a piaci ár alatt tudja megtermelni. Az önkormányzati jogászok szerint azonban a faxon érkezett, utólagos bejelentésnek már nincs jelentősége, az eredeti szerződés az ELMIB-bel szabályos, tehát a városnak már csak annyi a feladata, hogy előteremtse az üzletrész vételárát jelentő 4,2 milliárd forintot, és átutalja a pénzt. Legfeljebb az okozhat némi fejtörést, hogy az eredeti kontraktus mindenféle mellékletekre hivatkozik, azok azonban nem voltak a szerződés mellé csatolva.

"Annak idején éppen azért fordultunk az MVM-hez, és nem egy magáncéghez, mert abban bíztunk, hogy korrekt lesz a viszony közöttünk, és csökkenthető a távfűtés ára" - mereng a múlton Juga György, a miskolci önkormányzatban ellenzéki Fidesz frakcióvezető-helyettese, aki hangsúlyozza, azért szavazták meg ők is a hőszolgáltató megvásárlását, mert ennyiért az önkormányzatnak is nagyon jó üzlet. Azzal a Miskolcon elterjedt közkeletű vélekedéssel kapcsolatban, hogy a történet mindenképpen a bíróságon fog folytatódni, és a jogerős ítéletig fölösleges a városnak a vételárhoz szükséges hitel felhajtásán erőlködnie, a Miskolci Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, Korózs András meglehetősen szűkszavúan csak annyit nyilatkozott, nem szeretne jóslásokba bocsátkozni. Mindenesetre a helyi kormánypárti politikusoknak alaposan fel van adva a lecke. A miskolci távfűtési költség most a legalacsonyabbak egyike az országban, és a panelban lakókat az esetleges áremelkedés alaposan megterhelné. Mivel pedig az MSZP-nek számottevő bázisa van a lakótelepeken, a távfűtés árának alakulása több mint hangulati tényező. Mindazonáltal az önkormányzat nagyot kockáztat: ha a város az eladósodásba netán belerokkan, aligha fogják a szavazók a nemes szándékot méltányolni.

PUSZTAI LÁSZLÓ / MISKOLC, SÁGHY ERNA