Jön-megy a tőke
A tavalyi, 7,1 milliárd eurós rekorddeficitet hozó év után idén tovább romlott a folyó fizetési mérleg: az első...
A tavalyi, 7,1 milliárd eurós rekorddeficitet hozó év után idén tovább romlott a folyó fizetési mérleg: az első negyedévre 1,5 milliárd eurós hiányt regisztrált a jegybank, ami 189 millióval több az egy évvel ezelőttinél. Azzal együtt is nőtt a deficit, hogy az áruforgalmi hiány mondhatni történelmi mélypontra, 189 millió euróra mérséklődött: a magyar gazdaság ugyanis jóval alacsonyabb fordulatszámon pörgött, mint az előző év első három hónapjában, amikor az EU-csatlakozásra való felkészülés lázában fellendült az import. A hiány növekedéséhez viszont hozzájárult, hogy az EU közös költségvetésébe befizetett 82 millió eurónak csak 59 százalékát finanszírozták az EU-intézményektől kapott, folyó transzferként elszámolt bevételek. Ugyanakkor a külföldiek kezén lévő állampapír-állomány felduzzadása miatt 155 millióval több kamatot kellett fizetni, és százmillió euróval több profitot vontak ki a külföldi tőkével működő vállalatok. A tízszázalékosnál kisebb tulajdoni részesedéseket takaró portfólióbefektetésekből is 175 millió eurónyit kivontak a tulajdonosok, míg tavaly az első negyedévben még ennek csaknem kétszerese zúdult be. A magyar tőkeexport 490 millió euróra ugrott - ebben benne van az OTP horvátországi bevásárlása, a Nova Bankáért fizetett 240 millió euró is -, így a nettó működő- tőke-beáramlás mindössze 218 millió eurót tett ki, s a mérleghiánynak csak 16,5 százalékát fedezte.