2009. március. 09. 17:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. március. 09. 17:48 Helyi érték

Rendőr is megsérült egy pécsi diszkóban kitört verekedésben

Három ember már előzetes letartóztatásban van a hétvégi verekedéssel kapcsolatban, egy szolgálaton kívüli rendőr súlyosan, két másik férfi könnyebben sérült.

Komoly verekedés volt egy pécsi belvárosi diszkóban a hétvégén – értesült a baranya megyei online. Zsobrák Péter, a baranya megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, az eddigi adatok alapján a szórakozók egy három főből álló csoportja szóváltásba keveredett egy másik, szintén háromfős társasággal. A vita tettlegességig fajult, ennek során az ökölcsapások mellett rúgások is érték a sérülteket. A verekedésben a szolgálaton kívüli rendőr súlyosan, két másik fiatalember könnyebben megsérült.

A rendőrök tizennégy embert hallgattak ki a történteket követően tanúként, illetve gyanúsítottként, három embert pedig őrizetbe vettek, egyiküktől egy viperát is lefoglaltak. Közülük egy fiatalkorú már szabadlábon védekezhet, két társa azonban továbbra is őrizetben van és a hatóság kezdeményezte előzetes letartóztatásukat is.