A Bélaság dicsérete
Ha valahová, hát Magyarországra, névadó példaképe hazájába már réges-rég el kellett volna látogatnia. A nyolcszoros Grammy-díjas Béla Fleck és zenekara, a The Flecktones végre adott egy bélást vagyis egy duplakoncertet lelkes magyar rajongóinak.
Béla Fleck & the Flecktones
január 22., A38 hajó
Béla Fleck és a Flecktones. Egy Béla (balra) egy négy elnök is a képen |
Az 1990-ben alakult, jazz-rock-world-bluegrass stílusú zenét játszó Flecktonesban mind a négy muzsikus jelenség. Fleck boszorkányosan kezeli a modern jazzben szinte csak általa alkalmazott bendzsót, amiből most egy gitárfazonú elektromos verziót is megszólaltatott. A pengetős hangszeresekre jellemző maszkulin beállást mellőzi, triolái, szinkópái úgy peregnek elő keze alól, mintha a bendzsójáték is alapvető létfunkciói közé tartozna. Ő négyük közül a legmuzikálisabb előadó, és higgadtságával együtt is a legkarizmatikusabb figura. Jeff Coffin tenorszaxofonos lenyűgözően virtuóz játékos, s maga is kedveli a hangzásbeli fricskákat, például a hetvenes években divatos wah-wah-pedállal módosítani a cső hangját. A banda által játszott fúziós zenéhez kitűnően illenek csillogó, tisztán formált, fürge futamai. Victor Wooten, aki egy bekiabáló szerint ufó, valóban olyasmit képes basszusgitárja négy húrjával elkövetni, ami emberfeletti teljesítménynek hat. A technikai perfekció csodálói félistennek tartják őt, s hogy erre talán rászolgálhat, azt nem az emberi percepciót meghaladó tempójú slappelése bizonyította az este során, sokkal inkább az, ahogy például az Amazing Grace című számot egymaga több szólamban és lélekkel teli módon elpengette. Testvére, aki a keresztségben a Roy nevet kapta, de akit mindenki csak Future Manként ismer, az általa tervezett Drumitar nevű dobszintetizátor mestere, amely mellett most fél kézzel egy csonka dobszerelésen játszott. Tisztán zenei szempontok alapján számomra kérdéses az ő működése. Látványos, szokatlan, különleges, amit csinál, de egy egészségesen megütött bőr hangját nem tudja feledtetni a műanyag dobhang.
E leírás alapján olvasóink esetleg arra a következtetésre juthatnak, hogy valójában négy ufó alkotja a Flecktonest. Van is igazságuk. Nem véletlenül szentelte a csapat a koncert (legalább is a második kiadás) jelentős részét szólóprodukcióknak. Emiatt néha egy passzív mesterkurzusra emlékeztetett az est, de az együttesen előadott – főleg Fleck által jegyzett – kompozíciók, a rumbába, rockba, bluegrassba, sőt Lennon–McCartneyba csapó jazzhullámok mindenkit a hátukra kaptak. Hajnali egykor a banda még fáradhatatlanul játszott (ekkor már négy órája), odaadásuk egy véget érni nem akaró, újabb és újabb fordulatokat vevő ráadásban teljesedett ki.
Bércesi Barbara
Gramofon Zenekritikai Műhely