2012. március. 05. 13:31 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2012. március. 05. 13:30 Gazdaság

Végtörlesztés: 10 ezer panasz, 19 célvizsgálat, 68 millió forint banki bírság

Közzétette a pénzügyi felügyelet, hogy milyen eredménnyel védte a fogyasztókat a végtörlesztési mizéria idején.

Közzétette a pénzügyi felügyelet, hogy milyen eredménnyel védte a fogyasztókat a végtörlesztési mizéria idején. A fogyasztók jelzései, beadványai alapján a PSZÁF célvizsgálatokat, illetőleg témavizsgálatot indított az ügyfelek széles körét érintő esetleges jogsértések feltárása, megszüntetése érdekében. A hatóság ennek keretében rendszeresen elemezte a pénzügyi intézmények gyakorlatát, és intézkedésekkel, bírságokkal szabott gátat a fogyasztók széles körét érintő jogsértéseknek - áll a közleményükben.

 A PSZÁF-ot tavaly október óta több mint tízezer fogyasztó kereste meg a végtörlesztéssel kapcsolatosan levélben, személyesen, telefonon. A PSZÁF ezek nyomán a fogyasztók szélesebb körét érintő helytelen gyakorlatok gyanúja miatt eddig 19 esetben kezdett célvizsgálatot, az egyedi fogyasztói problémákat jelző ügyek kapcsán pedig további 67 alkalommal indult vizsgálat.

A PSZÁF-nak a végtörlesztéssel kapcsolatos ellenőrzései többek között kiterjedtek a pénzügyi szervezetek által alkalmazott formanyomtatványok tartalmára; a nyomtatványokban rögzített jogszabálysértő feltételek alkalmazására; a végtörlesztéshez kapcsolt költségek felszámítására; a végtörlesztéssel kapcsolatos igazolás, vagy a jelzálogjog törlésére vonatkozó engedély határidőben történő kiadására; a deviza alapú hitelek mellett a devizában folyósított hitelek végtörlesztésének gyakorlatára; a kedvezményes árfolyam alkalmazásával kapcsolatos jogosultság elbírálására, tekintettel a kölcsön folyósításakor alkalmazott árfolyam mértékére.

A közelmúltban a PSZÁF 6 intézményt érintően témavizsgálatot is indított a beérkezett fogyasztói jelzések alapján. Több ügyfél ugyanis azt sérelmezte, hogy végtörlesztésük annak ellenére hiúsult meg, hogy minden előfeltételnek megfeleltek, minden szükséges igazolást benyújtottak, s a kívánt fedezet – akár ugyanattól a hitelintézettől sikeresen igényelt forinthitel – is rendelkezésre állt. A végtörlesztési folyamat legvégén azonban pénzügyi intézmények arra hivatkoztak, hogy annak idején, legelső lépésként nem nyújtották be a végtörlesztési igénybejelentést tartalmazó formanyomtatványt.

A témával kapcsolatos felügyeleti vizsgálat még folyamatban van - vagyis még nem tudni, hogy élhetnek-e a lehetőséggel az ügyfelek, vagy sikerrel akadályozta meg őket a végtörlesztésben a bank. 

A PSZÁF a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés pénzügyi intézmények általi végrehajtása kapcsán végzett és már lezárt ellenőrzései során eddig több mint 68 millió forintnyi fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.