Több mint 20 százalék végtörleszt, a devizahiteles-mentés 2. hulláma áprilisban indul
Sajtóbeszélgetésen számoltak be a devizahitelesek megsegítésének állásáról a Bankszövetség vezetői, ennek lényeges...
Sajtóbeszélgetésen számoltak be a devizahitelesek megsegítésének állásáról a Bankszövetség vezetői, ennek lényeges részleteiből idézünk az MTI nyomán.
Január végéig a bankszövetség elkészíti a kkv- és a lakossági jelzáloghitelezés élénkítését célzó javaslatát is.
A végtörlesztést valamivel több mint 20 százalék fogja igénybe venni. Húsz százalékos végtörlesztési arány mellett a bankszektor vesztesége mintegy 300 milliárd forint, az állami költségvetés tehervállalása pedig ennek bankadóból való leírhatósága miatt mintegy 100 milliárd forint. A bankok a jó ügyfelek elvesztése miatt a 15 éves átlagos futamidőt figyelembe véve további 500 milliárd forint jövőbeni jövedelemtől esnek el a végtörlesztés miatt.
A végtörlesztési igények bejelentésére három hónap állt rendelkezésre, ezt sokan az utolsó pillanatra hagyták. A legtöbben csak akkor jelezték igényüket, amikor biztosítottnak látták az ehhez szükséges forrást.
A bankok betétállományát eddig nem érintette érdemben a végtörlesztés. (Vajon a megtakarítások külföldre menekítése mennyire?)
A kormány elvégezte a bankokkal kötött megállapodásban rögzített jogalkotási feladatát. A megállapodásnak megfelelően a jogalkotás az otthonteremtésről szóló kormányrendeletet kiegészítette a 90 napon túli késedelemben lévő adósok forintra váltott devizahiteléhez adható kamattámogatással. Ennek hatályba lépéséhez az unió jóváhagyása szükséges. A lakásépítési támogatásról szóló jogszabály is megjelent, január 1- óta hatályos.
Vannak azonban még jogalkotói feladatok, így módosítani kell az árfolyamgát gyűjtőszámla egyenlegére vonatkozó megosztási arányokat (ennek kamatát 50-50 százalékban az állam és a bank állja). A bankok megkezdték erre a felkészülést, az első negyedév végére mindkét oldal elkészülhet feladataival, s elindulhat a konstrukció. A bankszövetség várakozásai szerint meg fogja haladni az 50 százalékot az árfolyamgátat igénylők aránya.
A 90 napon túli késedelemben lévő adósok devizahitelének 25 százalékos diszkonttal való forintosítása és az otthonteremtési kamattámogatás új rendszere is várhatóan áprilisban indulhat.
Nemzeti Eszközkezelő (NET): a bankok felkészültek arra, hogy január végén el tudjon indulni, működéséhez minden támogatást megadnak.
Önkormányzatok adóssága: ezt a kérdést az érintett hitelintézeteknek és önkormányzatoknak kétoldalú tárgyalásokon kell rendezniük, ezzel cseng össze a két önkormányzati szövetség állásfoglalása is. A bankszövetségen belül külön munkacsoportot hoztak létre az önkormányzati hitelprobléma áttekintésére.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.