Gazdaság HVG 2024. december. 03. 12:51

A nemzetközi kötvénypiac mellett a világűr felé is kacsingat a 4iG

2024-ben elérheti a 4iG Csoport a 200 milliárd forintos EBITDA-t, és tárgyalásban állnak a nagy minősítőkkel, hogy a növekedési kötvényprogram mellett kilépjenek a nemzetközi kötvénypiacra is – mondta Fekete Péter vezérigazgató a vállalat harmadik negyedéves pénzügyi eredményének közzétételéhez kapcsolódó háttérbeszélgetésen.

Főként a Vodafone, kisebb részben a többi telekommunikációs szolgáltató adta 2024 első három negyedévében a 4iG Csoport bevételének 86 százalékát, míg EBITDA-jának (azaz kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 91 százalékát – hangzott el a beszélgetésen, így gyakorlatilag az IT-szolgáltatási üzletág (bár a cég ezzel indult) bevétel szempontjából másodlagossá vált: 63 milliárd forint bevételt értek el ebben a szegmensben, míg a telekommunikációs szolgáltatásokból 450 milliárd forint csorgott be a kasszába az első kilenc hónapban (ebből csak a Vodafone több mint 320 milliárdot termelt).

A 4iG ugyanis az elmúlt 3 évben felvásárolta a legjelentősebb telkószereplők zömét, így az Invitechet, a Digit, majd tavaly januárban a Vodafone-t is, a piaci dominanciát azonban a GVH nem vizsgálta, mert a kormány nemzetstratégiailag kiemelt jelentőségűnek minősítette az akvizíciókat. A Vodafone cégértékét 660 milliárd forintra tartották a megvásárlás pillanatában, de pontos vételárat azóta se közöltek – noha Fekete Péter a beszélgetésen úgy fogalmazott, hogy „660 milliárdért vettük meg a Vodafone-t”, a HVG erről szóló kérdésére egyértelműsítették: nyelvbotlásról van szó, és a valós vételár ennél alacsonyabb lehet.

Fekete Péter
4iG

E telkócégeket a 4iG egy vállalatba tömöríti 2025 júniusában ONE márkanév alatt, az első félévben még csak a Vodafone veszi fel ezt a nevet (miután az angol Vodafone-nal kötött megállapodás értelmében ekkor vesztik el a védjegyhasználati jogot). A folyamattal kapcsolatos átmárkázás költségei Fekete szerint milliárdos tételt jelentenek, ami az IT-infrastruktúra kialakításától kezdve az üzletek, ügyfélszolgálati pontok újradizájnolásáig terjed.

„Sokszor hallgatjuk azt, hogy jól tudunk vásárolni, de jól is tudunk-e működtetni?” – tette fel a kérdést a cégvezető, majd meg is válaszolta a maga kérdését: az egyes bel- és külföldi leányvállalatok bevételének és EBITDA-jának változását mutatta be 2022 és 2024 között, amelyek szinte minden esetben növekedést mutattak. Külön kiemelte az albániai és montenegrói terjeszkedést, előbbi esetben két helyi vállalat konszolidációjával sikerült jó piaci pozíciót elérniük.

Európa éjszakai műholdképe.
EUMETSAT

Fekete Péter beszélt a vállalat űr- és védelmi ipari célkitűzéseiről is: a vállalat a 2020-as évek második felében egy geostacionárius és 8 alsó légköri műholdat kíván fellőni, ezekkel az Elon Musk-féle Starlinkhez hasonló, vezeték nélküli telekommunikációs szolgáltatást nyújtanak a földmegfigyelési szolgáltatások mellett.

A vezérigazgató beszélt a külföldi terjeszkedésről is: szeretnék erősíteni pozícióikat a Nyugat-Balkánon, amihez jó ugródeszka lehet mind az albán, mind a montenegrói jelenlét, ezek mellett Észak-Macedóniában is szeretnék erősíteni jelenlétüket, „figyelemmel követik az akvizíciós lehetőségeket”.

A csoport az első 9 hónapban 184 milliárd forintos EBITDA-t ért el, ezek alapján Fekete úgy gondolja ,2024 egészére meglehet a 200 milliárd forint is (azért ezt a mérőszámot emlegette, mert a telekommunikációs cégek jellemzően ebben mérik az eredményességüket).

A csoport eladósodottsága meglehetősen magas (a hosszú lejáratú hitelállomány például 760 milliárd forintot tesz ki, ebből 395 milliárd forint az NKP során kibocsátott kötvények összege), de a kölcsönök törlesztése 2026 előtt nem kezdődik meg, így az euróhitelek esetén a negatív árfolyamhatás egyelőre nem fog érvényesülni. A vállalat a nettó hitel/EBITDA mutatót tekinti irányadónak, ami folyamatosan javul, jelenleg 3,9-et mutat, tavaly viszont még 5 fölött volt.

Röpködnek a milliárdok: megtolta a Vodafone a 4iG harmadik negyedéves eredményét

A 4iG rekord, 507 milliárdos árbevételről számolt be a gyorsjelentésében.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.