A nemzetgazdasági miniszter nem fél attól, hogy most is ellátáshiány lesz.
A szerdai kormányülés egyik fontos témája lesz az üzemanyagárak szabályozása, ahol Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a beavatkozást fogja javasolni Orbán Viktornak. „A régiós átlag nagyon fontos szerepet kap a javaslatban, hogy a korábbi egyezségünket betartassuk” – idézi a minisztert az Index.
Nagy Márton április 11-én hívta tanácskozásra a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség vezetőit, mivel a magyarországi üzemanyagárak a korábbi megállapodásukkal szemben nem a régiós középmezőnyben, hanem az abszolút élmezőnyben tanyáznak. Az egyeztetés után Nagy közölte, hogy újdonságként a jövőben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) rendszeresen közölni fogja a régiós üzemanyagárakat. Reményei szerint az adatbázis „referenciapontként fog szolgálni a megállapodás betartására, nyomon követésére és ellenőrzésére vonatkozólag”. A KSH első régiós üzemanyagár-körképe múlt hét pénteken jelent meg, ami túl nagy meglepetéssel nem szolgált, a részletekről itt írtunk bővebben.
A Nemzetgazdasági Minisztériumban sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy „a régiós átlaghoz képest a magas árakat nem az adótartalom indokolja”. A lap szerint a miniszter nem fél attól, hogy a kormány beavatkozása ellátási problémákat okozhat, illetve Nagy Márton úgy véli, az, hogy csökkentik a két üzemanyagfajta profittartalmát, nem azt jelenti, hogy a kiskereskedőknek veszteségesen kell az üzemanyagokat értékesíteniük. „Kibontjuk az árakat, és megnézzük, hogy ki a hibás. Aki a hibás, az fog fizetni” – tette hozzá.
Nagy Márton minisztériuma továbbá kiadott egy közleményt is kedden A családok életét jelentős mértékben befolyásolják az üzemanyagárak címmel, amelyben levezették, hogy az emberek azért nem esznek többet, mert drága a benzin.
Az továbbra sem világos, hogy a KSH körképe hogyan segíthet az iparági képviselőknek abban, hogy a középmezőnybe nyomják vissza a hazai üzemanyagárakat. Ehhez ugyanis aligha van valódi mozgástér. Erről itt írtunk bővebben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.