Gazdaság hvg.hu 2023. december. 19. 13:59

Szijjártó a bolgár gázadóról: Elhárult egy nagy veszély

Nagy az öröm, a bolgárok nem fogják megadóztatni az országukon áthaladó orosz gázt. Így pedig Magyarország is támogathatja az déli ország schengeni tagságát.

Magyarország a földrajzi helyzete miatt is energiahordozók importjára szorul, ezért van az, hogy az éves földgázfelhasználásunk 85-90 százalékát külföldről szerezzük be, ami ma már leginkább déli irányból jön be az országba – kezdte Facebook-bejelentkezését Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette azt is, hogy a Török Áramlat elnevezésű déli vezetéken 5,5 milliárd köbméternyi földgáz érkezett idén, miközben az ország éves fogyasztása 9-10 milliárd köbméter között lesz.

A tárcavezető szerint ezért is fontos, hogy megbízható nemzetközi partnereink legyenek; márpedig a bolgár parlament döntése, amely megadóztatta volna az országon áthaladó orosz gázt (ott is áthalad a Török Áramlat) súlyos veszélyt jelentett volna.

Szijjártó már többször is tiltakozott a bolgár tervek ellen, legutóbb a hétvégén jelentette be: „Magyarország világossá tette Bulgária számára, hogy megvétózza az ország schengeni tagságát, ha huzamosabb ideig fenntartja a földgáz szállítására vonatkozó büntetővámot”.

A fenyegetés elmondása szerint hatásos volt, bolgár kollégája ugyanis arról tájékoztatta, hogy

a bolgár parlament visszavonta a jogszabályt, a vonatkozó rendelet elvileg pénteken jelenik meg a bolgár közlönyben.

A magyar diplomácia vezetője arról nem beszélt, de vélhetően annak is köze van a bolgár döntéshez, hogy a Gazpromtól egy fillér (avagy, mivel Bulgáriáról van szó, sztotinka) bevétel nem érkezett, az orosz állami cég ugyanis megtagadta az adó befizetését és emiatt a bolgár kormány már korábban is bejelentette, hogy eláll az adó beszedésétől.

Beszéljünk őszintén, mondták Szijjártónak, aki erre csúsztatott egy nagyot

A külügyminisztert Oroszországhoz fűződő kapcsolatunkról kérdezték Párizsban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?