Gazdaság hvg.hu 2023. október. 04. 22:08

Parragh: Meggondolandó, hogy az állam átvegye a jegybank alapítványait

Tovább tart a jegybank és az MKIK elnöke közötti szócsata.

„A Magyar Nemzeti Bank bődületes mértékű vesztesége több okra vezethető vissza, ezen okok között fellelhető a túlfűtött gazdasági környezet és a magas infláció kezelése által okozta nehézségek” – mondta az Indexnek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

Parragh a lapnak úgy fogalmazott, bár a jegybank elsődleges célja az infláció kezelése, „késve tették meg a lépéseiket, ha ezt időben teszik, akkor mára már alacsonyabb kamatkörnyezet és infláció lenne a piacon”.

Mint mondta, „ilyen válsághelyzetben, illetve amikor ilyen hatalmas vesztesége keletkezik a Magyar Nemzeti Banknak, akkor minden olyan tevékenységet át kell gondolni, ami túlmutat az alapfeladatain."

Gondolok itt például az alapítványi tevékenységre, és az ingatlanvagyonra. Az államnak meg kell fontolnia, hogy egy törvénymódosítással a jegybank által tulajdonolt eszközök felügyeletét magához vonja. Ezek abból a nyereségből kerültek megvásárlásra, amit az elmúlt években realizált. Legalább ennyivel járuljon hozzá a veszteség mérsékléséhez.”

„Amióta a forintot használjuk, ilyen soha nem történt a történelemben. Amiről most beszélünk, az több ezer milliárd forint, és azért nincs most csődhelyzetben, mert az állam ott áll mögötte” – fogalmazott Parragh az Indexnek.

Mint beszámoltunk róla, bár Parragh László – a kormányzati irányvonalat követve – jó ideje kritizálja az első félévben közel 1000 milliárd veszteséget felhalmozó MNB-t, az elmúlt napokban két nyilatkozatában is nekiment a jegybanknak. Az MKIK elnöke a Világgazdaság konferenciáján ugyancsak arról beszélt, hogy sem az infláció, sem az azzal összefüggésben álló kamatszint letörésében nem jeleskedett az MNB az elmúlt időszakban, pár órával később, az ATV Egyenes beszéd című műsorában pedig azt vetette fel, hogy az államnak „einstandolnia” kellene a jegybank ingatlanjait. Akkor az alapítványok átvételéről még nem beszélt.

Parragh László elmúlt napokban tett kijelentéseire szerdán a jegybank közleményben reagált:

Nagyon berágott az MNB Parragh Lászlóra, akinek szerintük „nemcsak a gazdasági ismeretei, hanem szövegértési képességei is gyengék"

Szakmai hozzá nem értés, gyenge szövegértési képesség - csak úgy sorjáznak a kemény szavak.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2024. december. 03. 16:03

Orbán Balázs a HVG-nek: Tiszta a lelkiismeretem

„Ha velem ezt próbálták páran csinálni, egy radikális kisebbség, akkor vajon mit csinálnak azokkal az emberekkel, akik nem képesek megvédeni magukat?” – reagált a doktoriját ért kritikákra a miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs politikai alapú diszkriminációt emlegetett, és a HVG-nek kijelentette: tiszta lelkiismerete. Választ adott arra is, hogyan készülhetett a doktorija tézisfüzete a kollégája gépén.