Rák esetében a kétéves várakozás élet-halál kérdése lehet, de mégiscsak elmondható, hogy az Európai Unió újabb tagállamaiba ennyi késéssel jut el sok fontos gyógyszer. Nincs ugyanis egységes szabályozás: minden ország maga dönthet ebben a kérdésben – írja a Politico brüsszeli kiadása.

„Elfogadhatatlan, hogy a nyugati és a nagyobb tagállamokba jut az újonnan engedélyezett gyógyszerek 90%-a, míg a keleti és kisebb tagállamok csak 10%-ot kapnak” – hangsúlyozta Sztella Kirikiadész uniós egészségügyi biztos egy tavaszi beszédében. Az ő irányításával dolgoztak ki egy reformcsomagot, amely egységes gyógyszerpiacot alakítana ki az egész Európai Unióban. Miért nehéz ezt megvalósítani? Az egyik legnyilvánvalóbb akadály az, hogy az életszínvonal-különbségek óriásiak az EU-n belül: Bulgária egy főre jutó GDP-je épphogy az ötöde a hollandnak. Az új gyógyszerek pedig gyakran igen drágák. Svédországban az egészségügy gazdaságtanát tanulmányozó intézet kimutatta, hogy egy rákpáciens gyógyszerre átlagosan 92-108 eurót fordít Ausztriában, Németországban vagy Svédországban. Ugyanez a mutató Csehországban, Lengyelországban és Lettországban átlagosan 13-16 euró.

Az immunbetegségek esetében is óriási a szakadék: a gazdagabb országokban ötször-tízszer annyit költenek gyógyszerre, mint a szegényebb uniós tagállamokban. A svéd intézet le is vonta a tanulságot: „a szegényebb tagállamokban, elsősorban Európa keleti felében a rákos betegek jelentős része nem jut hozzá az új és hatékony gyógyszerekhez.”

A legtöbb esetben a gyógyszergyárak közvetlenül a kormányokkal tárgyalnak – teljes titokban. Így aztán senki sem ismeri a valós árakat. Hol vezetik be az új gyógyszert a nagy gyártó cégek? „Ott, ahol a legnagyobb profitot remélik, vagyis a gazdag tagállamokban” – mondja Sabine Vogler, az osztrák egészségügyi intézet gyógyszergazdasági osztályának vezetője.

A gyógyszergyáraknak azonban nemcsak az a fontos, hogy az ország gazdag legyen, hanem az is, hogy nagy legyen a piaca. A kis államok ezért eleve hátrányba kerülnek főként akkor, ha szegények is. Nem véletlen, hogy a legnagyobb – két-három éves – hátrányba a keleti államok, Portugália vagy Görögország kerül.

Az az uniós tagállam, amely a legkisebb referenciaárat ígéri, az kerül sorra utoljára. A helyzetet súlyosbítja, hogy az ármegállapítás folyamata időigényes, és ez is késleltetheti az új gyógyszerek piacra jutását, a bürokráciáról már nem is beszélve. Elvben Brüsszelnek van egy transzparencia irányelve, amely 180 napban határozza meg a döntéshozatal időtartamát. Csakhogy sokszor megállítják az órát mondván új adatokra van szükség a döntéshez. A gazdag államok gyorsan döntenek, a szegények lassan. Dániában egy új rákgyógyszer árának megállapításához átlagosan négy hónap kell, Lengyelországban 30.

Mit javasol a reform? Egységes ármegállapítást, ahol csak egy dosszié van, és nem 27. A gyógyszergyárak Brüsszellel tárgyalnak és nem a tagállamokkal. A határidő 2025.

A gyógyszergyárak máris erőteljesen lobbiznak a reform ellen, és kérdéses sok tagállam hozzáállása is. Néhány kisebb uniós tagállam már összefogott, hogy növelje tárgyalóerejét a nagy gyógyszergyárakkal szemben: Ausztria, Belgium, Hollandia, Írország és Luxemburg egységesen lép fel a gyógyszer piacon – írja a brüsszeli Politico.