Gazdaság hvg.hu 2023. szeptember. 28. 08:05

Publicus: 890 forintos benzinárnál váltana más közlekedési módra az átlagos autós

A mostani benzinárak miatt az autósoknak csak a 3 százaléka váltott tömegközlekedésre vagy kerékpárra, még több száz forint drágulást is elviselnének a legtöbben.

890 forint lenne az az üzemanyagár, amelynél a legtöbb autós már más közlekedési eszközre váltana – ezt mondták legalábbis a válaszadók a Publicus Intézetnek a Népszava megbízásából készült kutatásában. Amikor ugyanezt a kérdést januárban feltették, akkor az átlag még 937 forint volt, vagyis a tűréshatár csökkent.

Azoknak, akik váltanának, 59 százaléka mondta azt, hogy a közösségi közlekedést választaná, 19 százalék a kerékpárt.

A mostani benzinár mindenesetre nem sokak számára jelent visszatartó erőt: eddig az autótulajdonosok 3 százaléka váltott más közlekedési módra az árak miatt.

A saját autóval rendelkezők 12 százaléka pedig a benzinártól függetlenül is más közlekedési módot részesít előnyben a mindennapokban.

Az összes megkérdezettnek az 57 százaléka szerint lenne a kormánynak lehetősége visszaállítania a hatósági árat. Érdekes, hogy köztük az ellenzéki szavazók vannak többségben, a Fidesz-szimpatizánsok 33 százaléka pedig úgy gondolja, hogy a kormánynak egyáltalán nincs is erre lehetősége – valójában természetesen van, semmi nem tiltja meg a kormánynak azt, hogy újra benzinárstopot hirdessen.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?