Gazdaság hvg.hu 2023. augusztus. 22. 09:09

Négy ingatlan, két felsőkategóriás SUV, ötvenmilliós megtakarítás – komoly vagyona van az új EU-ügyi államtitkárnak

Zsigmond Barna Pálnak van két ingatlana Erdélyben is.

Felkerült a kormány honlapjára Zsigmond Barna Pál, az újonnan felállított Európai Uniós Ügyek Minisztérium közigazgatási államtitkárának vagyonnyilatkozata, amiben az országgyűlési képviselőnek (vagy stábjának) azonnal sikerült is egy apró bakit vétenie:

az elvileg friss vagyonnyilatkozatot 2023. január 30-ra dátumozták.

Zsigmond parlamenti képviselőként január végén is köteles volt egy vagyonnyilatkozatot leadni, az pedig – ha csak néhány apróságban is, de – eltér a most leadott nyilatkozatától.

A nyilatkozatból azonban kiderül, hogy a fideszes államtitkárnak négy ingatlan van a nevén, ezek között pedig van egy újpesti, 162 négyzetméteres családi ház is, amit még 2000-ben vásárolt meg, ez a legnagyobb ingatlana. Ennek a családi háznak éppúgy felerészben tulajdonosa, mint egy másik, 61 négyzetméteres újpesti lakásnak is, amit 2020-ban vásároltak meg.

Akad ingatlana Romániában is: Zsigmond erdélyi származású, két ingatlana van ott, egy Csíkszentgyörgyön, amiben felerészt tulajdonos 2012 óta. Ez szintén egy családi ház, 160 négyzetméteres. A másik erdélyi ingatlan viszont egy 25,5 négyzetméteres marosvásárhelyi lakás, aminek az államtitkár negyedrészét tulajdonolja.

Zsigmond korábbi vagyonnyilatkozataiban is feltűnt viszont az a két nagy értékű SUV, amiket friss nyilatkozatában is feltüntetett: egy 2016-ban vásárolt Volvo XC-60, valamint egy 2018-ban vett Volvo XC-90 is van a nevén. Utóbbit ha újonnan vásárolta, akár 25-30 millió forintjába is kerülhetett, felszereltségi szinttől függően.

Megtakarításai miatt sem kell szerénykednie: részvényben negyvenmilliót, állampapírban tízmilliót tart, forintszámláján 15 milliós, devizában pedig 6 millió forintos megtakarítása van. Azonban van egy húszmilliós hitele, valamint húszmillió forinttal tartozik az egyik családtagjának is.

(Címlapképünkön Zsigmond Barna Pál Novák Katalin balján látható.)

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.