Az építési és közlekedési minisztert az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottsága hallgatta meg.
A miniszter úgy látja, hogy több mint harminc éve, „kisebb-nagyobb buktatókkal” zajlik a felzárkóztató munka a nyugati életszínvonalhoz, egyedül Csehország emelkedik ki a régiónkból, „megfontolandó, hogy ők hogyan csinálták, mik ennek az okai és feltételei”.
Lázár János úgy látja, a következő tíz évben elérhetjük az uniós fejlettségi szint 85 százalékát.
Hazánk egy főre eső GDP-je az uniós átlag 67 százaléka volt 2010-ben, ami 2022-re 77 százalékra emelkedett. Mindez azt jelenti, hogy amíg az elmúlt 12 évben 10 százalékot sikerült hozni, addig a következő 10-ben csak 8 százalékot sikerül majd Lázár szerint faragni. Érdemes megjegyezni, hogy eközben Csehország mennyire elhúzott tőlünk: jelenleg az uniós átlag 91 százalékán áll ott az egy főre jutó GDP. Míg a rendszerváltás idején hazánk e mutatóban megelőzte Csehországot, addig ez mára jelentősen megváltozott. A 2021-es adatok alapján 26 821 dollár volt az egy főre jutó GDP, míg Magyarországé csupán 18 728 dollár.
Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb állama közé kerülhet – ezt már Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter jelentette ki a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén, a parlamentben még tavaly decemberben. A miniszter akkor nem pontosította ezt számokkal, és arról sem tett említést, hogy ha nem születik megállapodás a helyreállítási alapról, akkor legalább 1600 milliárdot fog elbukni az ország.
A kormány márciusban tartott gazdasági évnyitóján azonban Lázárénál bátrabb ígéretek is elhangzottak már: 2030-ra Magyarország eléri az EU fejlettségének 90 százalékát – ígérte meg Nagy Márton. Saját magához képest szerényebb is lett, hiszen tavaly még azt mondta, hogy 2030-ra az EU-átlag 100 százalékát is elérhetjük. De még így is a főnöke ígérete fölé lőtt, Orbán Viktor ugyanis 2020-ban még csak azt mondta egy nemzetközi sajtótájékoztatóján, hogy 2030-ra az EU-átlag 85 százalékát fogjuk elérni. És tavaly májusban is arról beszélt még Lázár János, hogy az a cél, hogy Magyarország 2030-ra legyen Európa legjobb helye legyen.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.