Gazdaság hvg.hu 2022. december. 13. 10:40

Varga Mihály elárulta, mennyibe fog kerülni a nyugdíjemelés

Közben megjelent a közlönyben is a rendelet.

A költségvetés biztosítja az emelt nyugdíjak kifizetéséhez szükséges havi 473 milliárd forintot – közölte Facebook-oldalán Varga Mihály, miután Orbán Viktor kedd reggel bejelentette a nyugdíjak 15 százalékos emelését januártól.

Nyugdíjemelést jelentett be Orbán Viktor

A miniszterelnök szerint 2010 óta minden évben sikerült elérni a nyugdíjak értékének megőrzését.

A döntés azóta hivatalos, ugyanis a Magyar Közlönyben is megjelent a rendelet, miszerint az emelés minden nyugdíjszerű kifizetésre vonatkozik, és a decemberi, tehát a legutóbbi emelés utáni összeghez képest értendő.

Visszatérve a pénzügyminiszterre: Varga azt is elárulta, hogy a jövő évi nyugdíjkifizetések összege a 13. havi nyugdíjjal együtt eléri a 6150 milliárd forintot.

Mindez a tárcavezető szerint azt is jelenti, hogy 2010 óta 20 százalékkal javult a nyugdíjak vásárlóereje.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?