A kisebb pénzintézeteknél 5 százalék feletti kamattal köthetjük le a pénzünket, néhány plusz feltétel vállalásával pedig a nagyobb bankoknál elérhető éves kamat többszörösét is megkaphatjuk kamatprémiumként. Több helyen már 6-7 százalékos vagy annál is magasabb kamatot is kínálnak – derül ki a Bank360.hu összeállításából. A nagyobb bankoknál nehezen indulnak meg felfelé a szinte nem is látható betéti kamatok, de egy-két időszakos akció erejéig már mutatkozik a változás.
A jegybanki alapkamat július vége óta 10 százalék felett van, és a hitelkamatok is hónapról hónapra emelkednek. Ebben a helyzetben előbb-utóbb a banki betétek kamatainak is el kellene indulnia felfelé, ebből azonban eddig alig láttunk valamit. Az elmúlt hónapokban azonban a kisebb pénzintézetnél már egyértelműen elindult a látványosabb emelkedés, ami mostanra akár 7 százalékos vagy magasabb betéti kamatot is elérhetővé tesz lekötés esetén.
A nagyobb bankoknál azonban az ügyfelek többnyire még mindig nagyítóval kell keresnie az olyan betéti ajánlatot, aminek a kamata nem nullával kezdődik. Ebből világosan látszik, hogy melyek azok a pénzintézetek, amelyeknek jelenleg nincs szüksége friss pénzre a lakosságtól.
A Bank360.hu összeszedte az aktuális ajánlatokat azoknak, akik már unják, hogy lényegében kamatmentesen romlik a pénzük a folyószámlájukon 15,6 százalékos infláció idején, és abból rövidebb-hosszabb ideig le is tudnának kötni valamennyit.
Van, ahol a 7-8 százalékos kamat is elérhető
A kisebb bankoknál már hónapok óta megfigyelhető tendencia a betéti kamatok emelkedése. Közülük a MagNet Bank augusztus 31. óta több olyan betétet is kínál, ahol a kamat 7 százalék körül van. Az Aktív Plusz Közösségi Betét és a Mentor Plusz Betét is hároméves lekötési idővel választható, három hónapos kamatfizetési időszakkal. A kamat kifizetési időszakonként változik, ugyanis az aktuális jegybanki alapkamathoz van kötve. Az Aktív Plusz betétnél a kiemelt kamat így jelenleg akár 7,75 százalék (jegybanki alapkamat mínusz 4 százalék) is lehet (EBKM 7,67%), a Mentor Plusz pedig internetbankos lekötés esetén pedig 7 százalék (EBKM 6,92%). A kiemelt kamat eléréséhez rendszerint aktív számlahasználatot vár el a bank.
A feltételek lekötött betétenként eltérhetnek, ezért érdemes alaposan tájékozódni. A kamat mellett akár kamatprémiumra is számíthatunk, ha a futamidő végéig lekötve tartjuk a pénzt. A Mentor Plusz betétnél az induló betét után például egyszeri +0,15 százalék, a Hűség betétnél pedig +0,20 százalék kamatprémium jár.
A Gránit Banknál akár rövidebb lekötés után elérhető az átlagosnál magasabb kamat. A KamatMax betét 6 hónapos lekötésre 7 százalékos kamatot kínál, a KamatMax Plusz pedig 12 hónapra akár 9 százalékos EBKM-mel is elérhető. Három hónapos lekötésre 50 ezer és 30 millió forintos lekötés között 6 százalék a kamat. A MagNethez hasonlóan a kedvező lekötés feltétele az aktív számlahasználat, ha ez nem történik meg a lekötés ideje alatt, akkor az éves kamat 0,50 százalék. A betét idő előtti feltörése esetén 0,10 százalék kamatra számíthatunk.
A jegybanki alapkamathoz kötött betétek mellett a Felemelő betétek fél-, egy- és kétéves lekötési lehetőséget is kínálnak, előre meghatározott kamattal. A feltétel ebben az esetben is a Gránit Banknál vezetett bankszámla aktivált bankkártyával. A legmagasabb kamat 12 hónapos lekötéssel érhető el: az első hónapban 1,70 százalékos kamattal indul a megtakarítás, a 12. hónapban pedig 8,70 százalékos éves kamattal számolhatunk.
A Cetelem a megtakarítási számla konstrukcióján, a Takarékszámlán hosszabb, két éves lekötésre kínálja a magasabb kamatot, akár 6 százalékot. Egy éves lekötés mellett 3 százalékra számíthatunk, de még a Takarékszámla látra szóló, azaz lekötés nélküli 1 százalékos kamata is a látható tartományban van a sok helyen “kínált” 0,01 százalékos lekötésriasztó kamathoz képest.
A nagyobb bankoknál is elindult valami
A nagybankok eddig nem kezdtek el versenyezni érdemi betéti kamatokkal a lakossági ügyfelek pénzéért, de azért most náluk is megmozdult valami. Az OTP Bank 7 százalékos kamatot kínál azoknak, akiknek 2022. szeptember 1. és 2022. november 25. között jár le az Egyéves Magyar Állampapírja, és a felszabaduló összeget inkább az OTP-nél kötné le. Ezzel a lépéssel jelentősen rálicitáltak az állam által jelenleg kínált 4,75 százalékos kamatra, ami az Egyéves Magyar Állampapírba fektetett pénz újra lekötésével járna. Az Államadósság Kezelő Központ nem is hagyta szó nélkül az akciót, máris bejelentette, hogy ennek a kamatadómentes állampapírnak a kamatát szeptember 19-től éppen 7 százalékra emeli.
Az OTP-nél ebben az akcióban a legkisebb leköthető összeg 100 ezer forint, a maximum pedig a korábban állampapírban elhelyezett összeg névértéke. Ha viszont valaki ezzel a lehetőséggel nem tud élni, akkor az OTP Banknál marad neki a standard betéti kamat, ami továbbra is 0,01 százalék. Ennek lényegében az az üzenete, hogy nem érdemes lekötni a pénzünket.
Az Erste Bank esetében ugyanez a helyzet, egyéves lekötési lehetőséget kínál 0,01 százalékos kamattal. A minimum leköthető összeg 100 ezer forint. Rendszeres megtakarítás vállalásával (CélBetét számla) havi 20 ezer forint felett a 0,01 százalék mellett 0,09 százalékos kamatprémium érhető el. 5-20 ezer forint közötti havi megtakarítás esetén 0,01 százalék a kamatprémium, a 0,01 százalékos kamat mellett. 5000 forint alatti megtakarításra nem jár kamatprémium.
A Raiffeisen Banknál 1, 3, 6 és 12 hónapra is leköthetjük a pénzünket, de itt se nagyon van miért, mert a kamat ugyancsak 0,01 százalék. A minimum leköthető összeg itt is 100 ezer forint. Ennél valamivel magasabb kamatot kínál a CIB Bank. A Classic betét minimum 100 ezer forintos lekötéssel 3 és 5 évre választható. A hosszabb futamidő 1,50 százalékos kamatot hoz, a rövidebb pedig 1 százalékot. Rövidebb futamidő (3, 6, 12 hónap) esetén 0,03 százalék a kamat.
Azoknak, akik a Tandem megtakarítást választják, 100 ezer forint és 5 millió forint közötti lekötés esetén az első kamatperiódusban 5 vagy 6 százalék a kamat; magasabb kamat akkor jár, ha jogosultak-e a Magnifica kedvezményre. A futamidő hátralévő részében viszont 0,01 százalék a kamat.
Az átlagos kamat mértéke nő, ahogy a lekötött betétek összege is
Az augusztus végén közzétett MNB-s adatok szerint a lekötött betétek átlagos kamatlába jelentősen emelkedett júliusban az előző hónapokhoz képest. A háztartásokkal kötött betétszerződések kamatlába 7 százalék fölé emelkedett a júniusi 4,56 százalékhoz képest. Ezen belül a lakossági betétek átlagos kamatlába 6,81 százalék volt. A legfeljebb egy évre lekötött pénz jelenleg sokkal jobban kamatozik, mint a hosszabb időre lekötött összegek: 7,26 százalék volt a júliusi átlag, míg az egy éven túl lekötött betéteknél mindössze 2,33 százalék. A lekötött betétek szerződéses összege júliusban 1310,8 milliárd forint volt, ami 67 százalékos növekedést jelent az előző havi 786,8 milliárd forinthoz.
* * * Már teljesen ingyenes bankszámlák is elérhetőek
Sokan fizetnek éves szinten több tízezer forintot csak azért, mert van saját bankszámlájuk. Azonban léteznek már teljesen ingyenes számlacsomagok is! A Bankmonitor bankszámla kalkulátora – a bankolási szokásai alapján - mindenkinek személyre szabottan megmutatja az elérhető legkedvezőbb ajánlatokat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.