Az új katát kevesen választották, a legtöbben az átalányadózásra tértek át, rengetegen viszont a feketézés felé fordulhattak
Kijelenthető, hogy az új katatörvénnyel az adónemet csak nagyon kevesen választották – mondta az rtl.hu-nak Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) elnöke. Németh szerint „a korábbi katások 80 százaléka vagy teljesen letett a vállalkozásról, vagy a sokkal költségesebb és több adminisztrációval járó átalányadózásra tért át. Hozzátette: a korábban mellékállásban katázók, a főállásúak közül pedig az idősebbek hagyták maguk mögött az adónemet.
„A kollégáimmal beszélgetve úgy saccolnám, hogy százezernél is több ember választhatja a feketézést. Ők azok, akik másodállásra nem fognak vállalkozást alapítani, drágább, bonyolultabb adónemet választani vagy komoly adminisztrációt vezetni” – mondta Németh László. A feketézés jelensége pedig senkinek sem jó, hiszen ez komoly visszalépést jelent a gazdaság kifehérítésében.
Németh szerint főként azok mozdulnak a feketézés felé, akik korábban főállásuk kiegészítéseként, vagy másodállásban voltak katás vállalkozók és a lakosság kiszolgálásában vettek részt.
A szakértő szerint az is lehet feketéző, aki eddig cégeknek dolgozott, hiszen – példája szerint – nehezen képzelhető el, hogy egy kulcsmásoló, ha katás marad, szállodáknak nem dolgozik. Ilyen helyzetben inkább az lesz, hogy nem állít ki számlát a munkájáról.
Azt azonban még Németh is elismeri, hogy a katával voltak gondok, hiszen volt olyan cég is, ami bújtatott foglalkoztatásra használta. Arról azonban nem tud, hogy a NAV ezt szisztematikusan ellenőrizte volna.
A katás adózással több cikkünkben is részletesen foglalkoztunk:
Maradt még kérdése a kata átalakításáról? Most megválaszoljuk
Gyors válaszunk: igen, lehetséges nyugtát adni számla helyett. Kicsit bővebb válaszunk viszont az, hogy bár lehet nyugtát adni, de nem mindenkinek és nem mindig. Nyugtát számla helyett csak akkor lehet adni, ha magánszemélynek adunk el terméket vagy nyújtunk szolgáltatást.
Lehetek katás, ha gyesen vagyok? Meddig kell megszüntetnem a katás bt.-met? Ha maradt még kérdése a katával kapcsolatban, megválaszoljuk
Több százezer embert érint a katatörvény adóév közbeni átalakítása, olvasóink pedig elárasztottak minket kérdéseikkel. Az első sokkon, úgy fest, már mindenki túl van, és a jövőjét kutatja. Ebben próbálunk mi is újabb válaszokkal segíteni.
Szüneteltetheti tevékenységét a katás bt végelszámolás előtt? Lehet egyéni vállalkozó közben a beltagja? - Újabb kérdések és válaszok az új katatörvényről
Továbbra is kapjuk olvasóink leveleit az új katatörvénnyel kapcsolatban, továbbra is szakértők, ezúttal Zara László, az Adótanácsadók Egyesülete elnökének segítségével igyekszünk válaszolni rájuk.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.