Gazdaság hvg.hu 2022. augusztus. 24. 09:00

503 ezer forint a bruttó átlagkereset, a dolgozók fele 280 ezer forintnál kevesebbet vihet haza

Látványos a bérek emelkedése, de ahogy az infláció száguld, alig érnek valamivel többet a fizetések, mint tavaly ilyenkor.

503 500 forint volt idén júniusban bruttó átlagkereset, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlag pedig 347 200 forint – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. A bruttó átlagkereset 15,4, a nettó pedig 16,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Fontos hozzátenni, hogy minden adat a legalább 5 főt foglalkoztató és az állami cégek teljes munkaidőre bejelentett alkalmazottjainak fizetéséről szól, tehát a legkisebb cégek és a részmunkaidős fizetési adatok nem számítanak ide.

Az átlagnál többet mond el a medián, vagyis a középső érték, amelynél az emberek fele többet, másik fele kevesebbet keres: ez bruttó 403 ezer, nettó 280 800 forint volt. A nettó érték 17 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése járultak hozzá – közölte a KSH.

Eközben az infláció is száguld, a reálkereset így csak 3,3 százalékkal nőtt.

Az átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenységet végző ágban volt a legmagasabb, bruttó 862 900 forint, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb, bruttó 313 900 forint.

A nemek közötti szakadék tovább nőtt: a férfiak átlagkeresete 18,8 százalékkal bruttó 554 700 forintra nőtt, míg a nőké 16,6 százalékkal 456 100 forintra.

A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 458 600, a költségvetésben 438 700, a nonprofit szektorban 490 000 forintot ért el, ami 13,1, 14,6, illetve 33,6 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. Utóbbi nagy növekedést az magyarázza, hogy tavaly augusztusban sok egyetemet átsoroltak a költségvetési szektorból a nonprofitba.

zöldhasú
Hirdetés