Pénteken sorra jelentette be a Mol, az OMV és a Lukoil, hogy szűkebbre veszik kútjaikon az egyszerre betankolható üzemanyag mennyiségét. A lépés elővigyázatos, nincs benzinhiány, és pánikra sincs ok, mondja a magyar olajvállalat, és a lapunknak nyilatkozó szakértők is így látják. Júliusban és augusztusban azonban már durvulhat a helyzet - pont ezt akarják megelőzni az intézkedéssel. A független benzinkutasok máshogy látják: érdekvédelmi szervezetük vezetője egy szóban foglalta össze, mit kell most tudni a fehér kutak naftaellátásáról: "nincs."
Megszorításra ébredt az ország: a Mol közölte, hogy szigorít az érvényes korlátozásain, és péntektől fogva 100 helyett már csak 50 litert enged egyszuszra betankolni a járművekbe, nemcsak a hatósági áras, hanem minden, náluk kapható üzemanyagból. Aki pedig ennél több üzemanyagot akar hazavinni, az töltheti kannába, de már piaci - vagyis csaknem kétszeres áron. Fontos, hogy a jármű és a kanna tankolása két külön tranzakció legyen, mert
ha egy tranzakció a kettő, akkor a járműbe töltött üzemanyagért is piaci árat kell fizetni.
Az első pofon után a fal helyett az OMV adta a másikat, az osztrák vállalat hazai képviselete közölte, hogy délelőtt 11 órától náluk is él az ötvenes limit, kannatöltésnél pedig a piaci árazás - igaz, náluk a prémium üzemanyagból korlátlanul lehet tankolni. Később a Lukoil is csatlakozott hozzájuk, és szigorításban egyből maga mögé is utasította a duót. Ők a lakossági kutakon már mindössze 20 liternél húzták meg az egyszerre tankolható limitet, a nagyteljesítményű kútoszlopokon pedig 150 literben. Kannába, egyéb edénybe pedig náluk is csak piaci áron lehet tölteni, egy vásárlás során ráadásul csak 10 litert.
Ötven liter még mindig tekintélyes mennyiség, a Mol közlése szerint a limitet aszerint határozták meg, hogy mi az a mennyiség, ami a lakossági felhasználóknak elegendő, a jellemző átlagos tankolást fedezi vagy meghaladja - egy átlagos autónál ugyanis 43 literes üzemanyagtartály. Azt is hozzátették, hogy elővigyázatosságból korlátoznak, mert nyáron mindig megugrik az üzemanyagfogyasztás, miközben kb. 30 százalékkal alacsonyabb az ország külföldi importja, mint korábban - ez amúgy leginkább azért van, mert a nyomott ár miatt inkább máshol adják el az üzemanyagot a külföldi kereskedők.
Nem kevés tehát az ötven liter, mégis keserű ébredés lehet ez a magyar járművezetőknek abból az édes álomból, amibe a kormányzati üzemanyagár-stop ringatta őket. Pedig a szakma hónapok óta figyelmeztet: a fikszált árak piacgazdaságban előbb-utóbb hiányhoz fognak vezetni. Ráadásul idén egymásra rakódtak a kínálatszűkítő-árfelhajtó hatások, és még az orosz-ukrán háború nélkül is extrán szerencsétlen körülmények alakultak volna ki - azzal együtt meg pláne.
Finomítókínok a Kárpát-medencében
Az olajipar és az üzemanyag-ellátás kínjairól hónapok óta folyamatosan cikkezünk mi is, de a mostani korlátozások mögött régióspecifikus kihívások húzódhatnak. Emlékezetes, hogy a Mol Dunai Finomítójában a hónap közepén tűz ütött ki. A baleset miatt több mint egy hétig csökkentett kapacitáskihasználtság mellett ment a finomító, így napi 21 ezer tonna helyett csak 13 ezer tonna nyersolajat dolgozott fel a vállalat százhalombattai egysége. Az atmoszférikus és vákuumdesztillációs üzem rongálódását a vártnál hamarabb, csütörtökre sikerült kijavítani, most már a normál üzem szerint termel az egység, de a kiesett termékmennyiség jelentősnek mondható.
És a lángok úgy csaptak fel, hogy közben május 20. óta nagykarbantartás miatt részlegesen áll a Mol pozsonyi finomítója is. Ez a karbantartás tervezetten július közepéig tart. Lapunknak nyilatkozva Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője azt mondta, a Slovnaft-finomítóban most 21 berendezés van lezárva, az üzem "a rendes kapacitás negyedén mehet most." A Mol egyébként a harmadik negyedévben a százhalombattai finomítót is le fogja állítani tervezetten, az éves karbantartás miatt. Valamilyen szintű kapacitásszűkítést ez is jelent majd, de ez még a jövő zenéje.
Két hetet nyerhetett a magyar kölcsönüzemanyaggal a hazai OMV, de aztán berobban az igazi benzinszomjszezon
Pont a legrosszabbkor történt a baleset a schwechati finomítóban: küszöbön az extrán üzemanyagigényes nyári időszak, amikor mindenki autóba vagy repülőre pattan, és nyaralni indul - kivéve a gazdák, akik a traktorokat kezdik el a korábbinál is többet hajtani a földeken.
A jelen zaja viszont az OMV folytatólagos vesszőfutása. Az osztrák olajvállalat a schwechati finomító június 4-i megrongálódása óta pénteken először adott ki becslést arról, mikor indulhat újra a termelés az egységben a normál üzem szerint.
Az első látásra optimista közleményben kihirdették, hogy "jelentős előrelépéseket értek el az alternatív ellátási rendszer kiépítésében." Ami a másik oldalról megfogva azt jelenti, hogy a schwechati finomító még mindig nem tud újraindulni. A vállalat azonban a baleset óta most először saccolta meg, mikor állhat helyre az üzem. Azt írták, hogy 2022 harmadik negyedévének végén, vagyis várhatóan valamikor szeptemberben. Tehát a legkritikusabb üzemanyag-keresletű július és augusztus hónapokban nem, addig csak kapacitása 20 százalékán pöfög a finomító. Ha nincs a baleset, akkor a karbantartás sikeres elvégzése után, június 10. óta már minden a megszokottak szerint működne. Nem működik, ezért kell annyira rámenni az alternatív ellátási rendszerekre.
Schwechat problémája a magyar OMV problémája is, mert az itteni, mintegy 200 kútjukat az osztrák finomító tölti. A Mol ezt a feladatot már nem tudná átvenni a szomszédos nagyvállalattól, mert termelése, logisztikája Magyarország üzemanyag-igényének mintegy 70 százalékos ellátására van belőve, ezért is kellett a magyarországi OMV-kutakat a stratégiai tartalékokból kisegíteni. A 95-ös benzinből 18 millió litert, gázolajból pedig 29 millió litert kaptak, azzal, hogy ezeket a vállalat kizárólag Magyarországon értékesítheti. A rendelkezésre bocsátott mennyiség és a kútjaik forgalmi adatai alapján Pletser szerint az adomány nagyjából mostanára elfogyott. A szakember azt mondta, "most már biztos," hogy az OMV Magyarország megint a magyar állam segítségére fog szorulni a stratégiai készlet további nyitásával, mégpedig valószínű, hogy "nagyon hamar."
Bizonyos korlátozások, időnként
Volt a Mol korlátozásainak azért némi előszele. Hernádi Zsolt vállalatvezető már a hónap elején arról beszélt egy interjúban, hogy ha tehetné, akkor júliustól fokozatosan kivezetné az üzemanyagok hatósági árát. Erről persze, mint maga is megjegyezte, nem ő dönt, hanem a kormány, márpedig Orbán Viktor még május végén leszögezte, hogy "az apa férfi, az anya nő, a benzin 480." De a mostani korlátozások a Molnál nem is csak a hatóságiáras üzemanyagokra vonatkoznak, hanem mindegyikre.
Hernádi pénteken, már a korlátozások bejelentése után, Sátoraljaújhelyen igyekezett magyarázatot adni a friss fejleményekre, a Rákóczi Szabadegyetem pódiumbeszélgetésen. Az MTI összefoglalója szerint itt azt mondta, ehhez a helyzethez hozzájárultak az ukrajnai háború hatásai, a kereslet-kínálat egyensúlyának felborulása és a magyarországi árszabályozási rendelet is, a társaság pedig nem akart olyan helyzetet teremteni, hogy valóban akkora üzemanyaghiány alakuljon ki egy-egy régióban vagy az országban, ami zavart okozna vagy teljes kiszolgáltatottságot jelentene a lakosságnak. Hernádi az MTI szerint így summázott:
A mi felelősségünk az, hogy a molekula ott legyen, ehhez meg bizonyos korlátozásokat időnként be kell vezetni, ez most egy ilyen korlátozás.
A cégvezető kitért a benzinszomj törvényszerű, nyári megugrására is, ehhez pedig hozzáfűzte, hogy az üzemanyagokból "részben technikai okok miatt" a Molnak korlátozottak a rendelkezésre álló mennyiségei. Ezekről a technikai okokól írtunk fentebb bővebben.
Hurrá, nyaralnánk
A legkisebb forgalmú január és a legerősebb július között 41 százalékos volt a fogyasztási különbség a dízel, és 29 százalékos a benzin esetében az utolsó "normális" év, 2019 adatai szerint. Az idei év eddigi számai arra mutatnak, hogy most nyáron minden bizonnyal rekordokat dönt majd az üzemanyag-felhasználás. A július-októberi időszak hagyományosan is a leginkább üzemanyag-igényes, ez a négy hónap adja a teljes, éves forgalom 38 százalékát. Ilyenkor megyünk nyaralni autóval, repülővel, ilyenkor dübörögnek fel a mezőgazdasági munkák és a -nagygépek, felerősödik a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások átmenő forgalma is, mutat rá Pletser az Erste elemzőblogján megjelent cikkében.
Mindeközben globálisan szűk a termékkínálat, részben a Covid-leállásokból való minden elképzelést felülmúlóan meredek visszapattanás miatt - a régiós, illetve konkrétan hazai finomítói kihívásokat pedig fentebb már soroltuk. A Mol korlátozó lépésének ilyen körülmények között leginkább óvatos előrelátás lehet a magyarázata, vélekedett lapunknak Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.
"Valahogy meg kell találni a piaci egyensúlyt a kereslet és a kínálat között. Hiába zárták ki a külföldi rendszámú járműveket a kedvezményből, a fogyasztás nem igazán akar csökkenni, ami a hatósági ár miatt persze nem is meglepő", magyarázta a szakember. Grád arra is rámutatott, hogy a nyaralóhad alatt nemcsak a Balatonra igyekvő magyarokat kell érteni, hanem az ilyenkor szintén megélénkülő tranzitturistákat is.
"Hiába kell most már piaci áron tankolnia a lengyel, cseh átutazó turistáknak, akik mondjuk az Adriára tartanak. Ugyan most már nekik nem olcsóbb itt a benzin, mint otthon, de nem is drágább, ezért
semmi sem készteti arra őket, hogy ne tankoljanak meg, ha már úgyis meg kell állniuk autópálya-matricát venni.
És mondjuk a szlovákok akkor már esznek, kávéznak is egy jót, nekik megéri, ha már 400 forint egy euró."
Pletser hozzátette, hogy most az emberek a régióban is egyfajta "egyszer élünk"-hangulatban vannak, sokaknál masszív jövedelmek gyűltek fel az elmúlt két évben, mert nem tudtak sehova se menni - most annál nagyobb az utazó- és költési kedvük. Mindehhez hozzájön az is, hogy Németországban ismét látványos növekedésnek indult a covidos esetek száma, az Erste szakértője szerint "minden jel arra mutat, hogy ősszel ismét lezárások jönnek", ami még rátesz egy lapáttal a carpe diemre.
"A lengyelek egyébként amúgy is mindig imádtak mindenhová kocsival utazni, már a '90-es évek elején voltak történetek, hogy Vietnamba is kispolskival mentek, biztosan az Adriát sem hagyják ki, ott idén rekordmértékű turizmus várható. És az átutazóknak az áraktól függetlenül is itt mindenképpen meg kell itt tankolni, mert nem bírják ki a tengerig" - kommentálta Pletser Grád észrevételeit. Az Erste szakértője is úgy látja, a Mol azért próbálja korlátozni most a keresletet, hogy a lakosság lehetőleg ne halmozzon fel üzemanyagból.
A tank félig teli
Pánikra nincs ok, a százhalombattai finomító működik, az ellátás helyreállt, értékelte a helyzete Grád, aki ugyanakkor azt mondta, remélhetőleg most már hamarosan meg fog látszani a forgalmi adatokon az, hogy kizárták a kedvezményezettek köréből a külföldi rendszámos járműveket, mert ha igazán megérkezik a nyári turistatöbblet, "akkor az azért kifeszíti a rendszert." Pánikvásárlás ugyanakkor előfordulhat, mert ha egy-egy benzinkúton átmeneti hiány lép fel, az megijeszti az autósokat, és "mindenki elkezd özönleni a kutakra betankolni."
A logisztikai nehézségek - nem ér oda időben a tartálykamion a kútra, mert nincs elég jármű - pedig akkor is a feje tetejére állíthatják a hazai tankolást, ha amúgy az országban van elég üzemanyag, elég csak a tavaszi benzinkútpara-időszakra gondolni. Ha viszont újra valami előre nem látható probléma miatt le kéne állítani a Mol finomítóját vagy finomítóit, az ország stratégiai tartalékai meg tudnák menteni a helyzetet, értett egyet Grád és Pletser.
A stratégiai készlet 1,4 millió tonna nyersolajat és olajterméket jelent együttvéve, ebből mintegy 800 millió liter az üzemanyag. Utóbbiból ment el nemrég a magyar OMV-kutaknak összesen 47 millió liter. Ez a készletek 5-6 százaléka, látható, hogy még mindig nagyon jelentős tartalékok vannak az országban. A nyári benzindüh a két csúcshónap után elkezd lecsengeni, végül hagyományosan októberben csillapodik le teljesen a kereslet.
A stratégiai készleteknek a szakemberek szerint elegendőnek kell lenniük ahhoz, hogy szükség esetén a teljes, nehéz időszakot át lehessen vészelni velük.
A tank teljesen üres
Nem mindenki tud ilyen pozitívan viszonyulni a fejleményekhez. Felhívtuk a Független Benzinkutak Szövetségének elnökét, Egri Gábort, aki, mint alábbi beszélgetésünkből kiderül, finoman szólva is borúlátó.
hvg.hu: Hogy kommentálja az FBSZ a Mol új tankolási korlátozásait?
Egri Gábor: Az FBSZ állásfoglalása az, hogy szeretnénk felkérni a magyar autós társadalmat, hogy kezdje el visszafogni az üzemanyag-felhasználást, főleg, ami a hatósági áras üzemanyagokat illeti. Szeretnénk, ha aki tud, átállna a teli kocsis utazásra, vagyis lehetőség szerint senki se egyedül utazzon, hanem vigyen magával még két-három embert. Jobban igénybe kellene venni a tömegközlekedést, és gondoljuk át a napi közlekedésünket, csak a legszükségesebb útvonalakra használjuk a személygépcskocsit, hogy ezzel is csökkentsük az üzemanyag-felhasználást. Mert ahogy most közlekedünk, az jelen körülmények között egy üzemanyaghiányos időszakhoz vezet.
hvg.hu: Tavaszi demonstrációjukon átnyújtottak a Molnak egy petíciót, amit elmondásuk szerint a vállalat konstruktívan fogadott. Egyik pontja arról szólt, hogy a Mol rendezetten, pontosan lássa el a kútjaikat üzemanyaggal. Ezt mennyire sikerült tartaniuk?
Egri Gábor: A Mol a szerződésben foglalt megrendeléseink 66 százalékát igazolja vissza. Tehát 100 litert kérünk, és 66-ot kapunk. A nincset nem lehet sokfelé osztani. Ami nincs, azt be lehet jól árazni, ragaszthatunk rá akár 250 forintos címkét is, de attól még, ami nincs, az nincs. Hónapok óta mondjuk, hogy ez a rendszer sehová sem vezet, legfeljebb egy sötét lyukba. Olyan ez az egész, mint amikor Kubában kiírja a boltos, hogy van kenyér - csak nincs. Előbb-utóbb jön a kuponrendszer, és mindenki kap majd egy ötliteres kupont a hatósági áras üzemanyagokra.
hvg.hu: A független kutasok közül sokan már tavasszal saját hatáskörben bevezettek tankolási korlátozásokat, hogy ne menjenek teljesen tönkre. Hogy készülnek a még nagyobb üzemanyag-keresletet hozó július-augusztusi időszakra?
Egri Gábor: Kiírjuk, hogy nincs.
hvg.hu: A literenkénti 20 forintos kormányzati támogatás sem segít?
Egri Gábor: Kértük az állami dotáció emelését is 40-50 forintra, de azt is elutasították. Hát akkor majd az lesz, hogy a kis kutasok úgy döntenek, bezárnak, és akkor mehetnek az emberek a 30 kilométerre lévő kutakra üzemanyagot vadászni. Ezeket a piaci nonszenszeket nem lehet fenntartani, ez a vonat hamarosan neki fog menni a falnak, és nagyon nagyot fog csattanni. A benzin azért jó lakmuszpapír, mert ezen látszik, hogy a piac működik, a piacgazdaság megkerülhetetlen, és tőzsdén jegyzett termék árát nem lehet fikszálni, mert akkor törvényszerűen áruhiány lép fel. Lehet támogatni, lehet adót csökkenteni, de fikszálni nem lehet. Lehet kézenállni is, csak ha nem tudunk kézenállni, akkor pofára fogunk esni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.