Gazdaság hvg.hu 2021. október. 27. 19:06

Béremelésről tárgyalnának a mozdonyvezetők a kormánnyal

A minimálbér emelése, az infláció és a GDP-növekedés is béremelést indokol a Mozdonyvezetők Szakszervezete szerint, akik azonnali hatállyal tárgyalást kezdeményeznek erről a kormánnyal.

A mozdony- és motorvonat-vezetők bérfejlesztéséről kezdeményez tárgyalást a kormánnyal a Mozdonyvezetők Szakszervezete. Szerintük mind a minimálbér 20 százalékos emelése, mind a vártnál magasabb infláció és a várható GDP-növekedés is béremelést indokol az ágazatban – vette észre a szakszervezet honlapján a Mérce.hu.

A kormány a közszolgálati szektorral nyáron kötött egy 3 évre szóló bérmegállapodást, amely érintette a MÁV–Volán csoportot is, ahol 2022-ben és 2023-ban 10-5 százalékkal emelkednek majd a bérek – emlékeztettek. Ezzel azonban akkor sem volt elégedett a mozdonyvezetők érdekképviselete, így alá sem írták, most pedig új bértárgyalásokat kezdeményeznek.

Szerintük a nyári megállapodásban megállapított béremelés mértéke a mozdonyvezetők reálkeresetének még a szinten tartását sem biztosította, ráadásul a munkáltatók könnyű kibúvókat is foglaltak a megállapodásba, a MÁV Zrt. pedig visszalépett attól, hogy a munkáltatói közterhek csökkentéséből fakadó megtakarításokat a bérfejlesztésbe forgassák. Szerintük azt a rendelkezést is felpuhították, amelynek értelmében kötelezően módosítani kellett volna a megállapodást abban az esetben, ha a magyarországi gazdasági helyzet a vártnál jobban alakul.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete ezért most a következő kérdésekben szeretne egyeztetni a kormánnyal:

  • alapbérfejlesztés;
  • a munkáltatói közterhek csökkenéséből felszabaduló források bérfejlesztésre fordítása;
  • a 2021. évi bérmegtakarítás felhasználása;
  • a 2021-2023. évi teljesítményösztönzési rendszerek.

A közös nyári bérmegállapodásból nem csak a mozdonyvezetők maradtak ki, hanem jó 50 ezer, közszolgáltatást végző cégnél munkát vállaló dolgozó is, akik sorsa továbbra is kérdéses.

Ötvenezren maradhatnak ki a bérfejlesztésből az állami vállalatoknál

A posta 4 százalékkal emeli a fizetéseket július elsejével, a MÁV semennyivel, de a vasutasok dupla akkora egyszeri juttatást kapnak, mint a postások.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.