Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Önmagában is a nyár átigazolási híre volna, hogy Lionel Messi otthagyja a Barcelonát. De még érdekesebbé teszi a történetet az, hogy ő nem akart eligazolni, a Barcelona sem akarta elengedni őt. Első ránézésre annyi biztos, hogy valaki valahol valamit nagyon elrontott a pénzügyekben – de mi történt pontosan?
Érzelmekkel teli sajtótájékoztatón búcsúzott el Lionel Messi az FC Barcelonától, a világ sportsajtója pedig kész tényként kezeli, hogy az argentin szupersztár átigazolását bármelyik órában bejelentheti a Paris Saint-Germain. Persze Messi búcsúkönnyeinek értékét csökkenti, hogy tavaly nyáron már elküldött egy üzenetet a Barcelona vezetőinek arról, hogy szabadon igazolhatóvá szeretne válni, és csak két héttel később közölte, hogy marad a klubnál, mert sehol máshol nem fizetnék ki a 700 millió eurós díjat az elengedéséért – de csodálkozzon ezen az, aki szerint a profi fociban az érzelmek döntenek.
Ez az egész ügy csak egy sablonos, bár nagyon nagy összegeket megmozgató átigazolási történet lenne, ha arról volna szó, hogy a pályafutása vége felé járó, de még mindig kiemelkedően jó sztárfocista túl sokat kér, a klubja pedig ezt nem hajlandó megadni neki – csakhogy Messi abba is belement, hogy csökkentsék a felére a fizetését, nettóban számolva 71-ről valamivel több, mint 35 millió euróra (a pletykák szerint Párizsban 35-40 millió eurót kínálnak neki). Ám még ezzel együtt is veszélybe sodorta volna a klub gazdálkodását, ha szerződést hosszabbít.
Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke úgy foglalta össze a dilemmát:
nem hozhatok meg egy olyan döntést, amely 50 évre meghatározhatja a klub jövőjét. A klub több mint százéves, minden és mindenki felett áll, még a világ legjobb játékosa felett is.
A probléma magja nagyon egyszerű: a Barcelona túl sokat költ a játékosai fizetésére. A drágán leigazolt és jól fizetett játékosok annyi sikert nem tudtak hozni, hogy anyagilag megérje a szerződtetésük, erre tett rá egy lapáttal a járvány miatti bevételkiesés, így mostanra a becslések szerint 1,2 milliárd euró hiány van a klub kasszájában. Azzal is, hogy Messitől elbúcsúznak, annyit sikerül elérni, hogy a bevételeik 110 százaléka helyett 95 százalékát költsék fizetésekre. Innentől azonban bonyolódnak a dolgok, egyszerre három szabályozásra kell ugyanis figyelni: az UEFA pénzügyi fair play-szabályaira, a spanyol liga szabályaira, valamint a spanyol törvényekre. Nagyon röviden lebontva ez a következőt jelenti:
- azt az UEFA nem engedi, hogy többet költsön egy klub fizetésekre, mint amekkora a bevétele,
- sok más országban elfogadható ilyenkor, hogy hosszabb időre írjanak alá szerződést a játékossal, mert úgy az aláírásért adott pénz már több időre oszlik el a könyvelésben, de a spanyol liga kisebb csapatai nem engedik, hogy a saját országukban ilyen rugalmasan kezeljék a szabályt,
- az 50 százalékosnál is drasztikusabb fizetéscsökkentést pedig a spanyol munkajog nem engedné, pedig nyilván Messi a korábbi bére tizedét kapva sem kellene, hogy számolgassa, miből húzza ki a hónap végéig.
Jól látszik a számokon, nem önmagában Messi az egyetlen probléma, nem véletlen, hogy az átigazolási pletykák szerint a Barcelonának több más játékosától is meg kell válnia.
De hogy még bonyolultabb legyen az ügy, a legesélyesebb, a sajtóban szinte biztosnak kikiáltott vevőjelölt az a Paris Saint-Germain, ahol szintén hatalmas pénzeket költenek el a játékosok leigazolására és fizetésére. Logikusan adódik a kérdés:
ha a Barcelona a pénzügyi fair play szabályai miatt került bajba, a PSG hogy engedhet meg magának ekkora költekezést?
A válasz legegyszerűbb része az, hogy a liga saját belső szabályaiban a spanyolok szigorúbbak, mint a franciák. De a PSG az UEFA pénzügyi szabályainak kereteit is feszegeti. Hogy ezt értsük, ahhoz egy kicsit bővebben bele kell menni, mit jelent a pénzügyi fair play.
Alapesetben az UEFA három egymást követő szezon pénzügyi kimutatását nézi. A szabály az, hogy minden ilyen hároméves periódust legalább nullszaldósra kell kihozni, ha pedig ez mégsem sikerül, akkor a következő három évben maximum 30 millió euró veszteséget szabad összehozni, úgy, hogy a tulajdonos legfeljebb 25 millió euró saját tőkét tehet be a veszteség pótlására. A PSG esetében már itt felvetődött a trükközés vádja – egész pontosan az, hogy szponzori szerződésnek álcázták azt, ahogy a tulajdonos Qatar Sports Investment a saját tőkét pótolta. De a mostani ügyben nem elsősorban ez a problémás, és egyébként is, miután egy hasonló ügyet a Manchester City is megúszott a BL-ből történő kizárás nélkül, sokan már temetni kezdték a trükközés ellen kitalált szabályt.
Egy ilyen gigantikus szerződésnél, mint amilyen Messié is lehet, fontos az, hogy nem egy összegben kell számolni a díjat. Ha emberekről van szó, csúnyán hangzik amortizációs költségről beszélni, pedig pontosan erről van szó: az átigazolási díjat elosztják annyival, ahány évre a játékost leszerződtették, ehhez hozzáadják egy éves fizetését, így jön ki az, hogy az adott évre mennyi kiadást jelent az elszámolásban az illető. Ebből logikusan következik az, hogy minél hosszabb időre írnak alá szerződést, annál jobban eloszlik a könyvelésben az átigazolási díj. Ilyenkor jön képbe az, hogy Párizsban Neymar és Kylian Mbappé szerződtetésénél is az idei szezon végén jár le ez az időszak, egy évre lebontva ez 47, illetve 38 millió eurót jelentett, vagyis majd jövőre nagyobb pénzügyi mozgástér nyílik. Idén még nagyon sok pénzről lenne szó kettejük és Messi szerződtetésével együtt,
csakhogy az UEFA a járvány miatt szenvedő kis csapatok megsegítéseként úgy döntött, hogy a 2020-as gazdálkodás nem számít bele a pénzügyi fair play szabályaiba.
Érthető is ez, hiszen egy kis klubnál a meccsnapi bevételek kiesése irgalmatlan pofon volt tavaly, miközben a játékosaikat nekik is fizetniük kellett. Hogy a PSG nem éppen anyagi gondokkal küzdő, jelentéktelen csapat, mint amilyenek megsegítésére megírták a szabályt? Ez már etikai kérdés, a szabály betűjét betartják. Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy jogilag sincs rendben, akkor nyugodtan panaszt tehet az UEFA-nál, és az esetleges szankciók kapcsán minimum informálisan komoly szava lenne az UEFA-tól formailag független, velük a döntéshozatalban közös tanácskozásokon együttműködő, a kontinens 220 legerősebb klubjának érdekeit képviselő szervezetnek, az Európai Klubszövetségnek.
Amelynek az első embere Nasszer al-Kelaifi, a Paris Saint-Germain elnöke.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
