Gazdaság hvg.hu 2021. július. 31. 11:31

Palkovics: 2037-ig biztosított a hungaroringi Forma-1-es futam

Ehhez még persze fel kell újítani a versenypályát is.

Biztosan lesz 2037-ig Forma-1-es futam a Hungaroringen - mondta az innovációs és technológiai miniszter, miután a Magyar Nagydíj helyszínén egyeztetett Stefano Domenicalival, az F1 elnök-vezérigazgatójával.

Palkovics László kiemelte: biztosította Stefano Domenicalit, hogy a magyar kormány elkötelezett a versenyrendezés iránt, így az eredetileg 2032-ig szóló pénzügyi megállapodást további öt évvel meghosszabbították.

„Ahhoz, hogy ez meg is valósuljon, sok a tennivaló, ugyanis az 1986-ban épült versenypálya rusztikus ugyan, de átfogó fejlesztésre szorul” - jelentette ki a miniszter.

Elmondta, megújul majd a mogyoródi létesítmény bejárati része, főlelátója és főépülete is.

Palkovics Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt pénteken a Karmelita kolostorban tárgyalt Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökéve is (címlapképünkön). Akkor a magyarországi autó-motorsport fejlesztésének további lehetőségeit, a kapcsolódó terveket tekintették át és közlekedésbiztonsági kérdésekről is egyeztettek; Magyarország célja, hogy radikálisan csökkentse a halálos kimenetelű közlekedési balesetek számát.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.