Egy év alatt hétszeresére nőtt, a szállítmányok árának növekedésébe belejátszik, hogy a konténerek ára is jelentősen emelkedett.
Míg 2020 nyarán átlagosan 1650 dollárba került egy 40 láb méretű tengerikonténer szállítása Sanghajból Rotterdamba, manapság ugyanekkora áru továbbítása 11 196 dollár – állítja az iBanFirst pénzforgalmi intézmény. A tengeri szállítmányozás díjának extrém emelkedéséhez hozzájárul az is, hogy a konténerek ára a 2020. nyári 3000 dollárról mostanra 20 000 dollár körüli szintre emelkedett.
A fuvardíj emelkedése először a kicsi árréssel dolgozó, alacsony hozzáadott értékkel rendelkező árukra hatott ki (ilyen például egy hűtőszekrény), azonban mára szinte minden tengeren szállított árut érint.
A tengeri szállítás helyzetét rontotta az is, hogy a kikötőkben komoly torlódások alakultak ki, nem beszélve az olyan akut közlekedési problémákról, mint például az Ever Given hajó Szuezi-csatornán történt márciusi keresztbefordulása.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.