Gazdaság hvg.hu 2021. július. 24. 10:20

Távozik a magyar közigazgatás nagy túlélője

Dányi Gábor a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint maga mondott le.

A Miniszterelnökségen mostani beosztásában ez év eleje óta dolgozott újra, de mint egy korábbi portré írta róla, a magyar EU-tagság óta a fejlesztési pénzek kezelésével foglalkozik, és a hazai államigazgatás talán legnagyobb túlélője. Dolgozott a Medgyessy-kormány idején Dobrev Klárának, aztán a Gyurcsány-kormány idején Bajnai Gordonnak, utána a Simicska bizalmasának számító Petykó Zoltánnak, aztán Lázár Jánosnak, majd pedig Palkovics Lászlónak is. 2014-ben lett először a Miniszterelnökség helyettes államtitkára. Kulcsszerepe volt a magyar pénzosztási rendszer technikai felépítésében, majd az üzemeltetésében is, ráadásul egyre magasabb pozíciókba került, akármilyen politikai váltások is történtek a feje felett.

Egy másik cikk szerint szinte mindvégig ott volt az EU által kifogásolt EMIR informatikai rendszer kifejlesztése, üzemeltetése és továbbfejlesztése körül, amelyért pedig az Orbán-kormány az elődjét tette felelőssé.

Dányi Gábor helyére Hunya Balázst nevezte ki helyettes államtitkárrá a miniszterelnök, aki volt az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője és dolgozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium tervezésért és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárságán.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?