Nem csak egy újabb járványhullámtól tartanak Horvátországban, de aggódnak amiatt is, hogy ha nem elég magas az átoltottság, akkor esetleg máshová utaznak a nyaralók.
Az alacsony átoltottság miatt veszélybe kerülhet a turisztikai idény – mondta Vili Beros horvát egészségügyi miniszter, a kabinet szűkebb körű ülését követően. A tárcavezető kiemelte a sajtótájékoztatón: olyan országokkal kell versenybe szállni, mint Olaszország, ahol 62 százalék, Portugália, ahol 52 százalék és Görögország, ahol 49 százalék az átoltottság, és mind megelőzik Horvátországot, ahol 35 százalék ez az arány.
Többet tehetünk és kell is tennünk
– fogalmazott. Most kell felvenni az oltást – érvelt a miniszter –, hogy jövő tavaszig mindenki nyugodt lehessen, és azt csinálhasson, amit akar. Beros szerint csak így akadályozható meg, hogy őszre elérje az országot egy negyedik hullám. Utalt a fertőzőbb variánsok jelenlétére a világban, és arra, hogy a védőoltásnak idő kell ahhoz, hogy megfelelő védettséget nyújtson
Nikolina Brnjac turisztikai miniszter szerdán elmondta: Horvátország biztonságos ország, ezt az is bizonyítja, hogy az elmúlt hosszú hétvégén 330 ezer turista érkezett az országba. Brnjac is azt hangsúlyozta, hogy a turisztikai idény miatt minél több embernek be kell oltatnia magát, nehogy Horvátország is úgy járjon, mint Portugália, ahol elkezdett terjedni a koronavírus sokkal veszélyesebb változata, a delta variáns, és le kellett zárni az ország egy részét.
Az év elejétől június 23-ig Horvátországban kétmillió turistát regisztráltak, akik 8,4 millió vendégéjszakát töltöttek az országban. Ez 57, illetve 58 százalékos növekedés a tavalyi évhez viszonyítva.
A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 456 750-en kaptak védőoltást. Az elmúlt 24 órában 43 új fertőzöttet azonosítottak, és két beteg halt meg.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.