Gazdaság hvg.hu 2021. június. 05. 14:46

Történelmi megállapodás: egy lépéssel közelebb kerültünk a Magyarország által ellenzett globális adóhoz

A multinacionális vállalatok globális megadóztatásáról megszületett az alku a G7 csoport pénzügyminisztereinek londoni találkozóján.

A társasági adóztatás globális reformját jelentheti a világ hét vezető ipari hatalma (G7) pénzügyminisztereinek a megállapodása, amelyről Rishi Sunak brit pénzügyminiszter számolt be. Eszerint a tevékenységük révén határokat átívelő multik legalább 15 százalékos társasági adót fizetnek azokban az országokban, ahol működnek. Az adókulcs olyan vállalatokat is érinthet, mint például az Amazon, az Alphabet (a Google anyavállalata) vagy a Facebook.

A lépés célja, hogy a nagy és jelentős bevételt elérő globális tevékenységű vállalatok ott adózzanak, ahol áruikat vagy szolgáltatásaikat forgalmazzák. A bevétel egyúttal lehetővé teszi, hogy a Covid-járvány okozta gazdasági problémák miatt eladósodott országok vissza tudják fizetni a tartozásaikat.

Még számos részletet kell kidolgozni, és az amerikai kormányzat kezdeményezésére hozott mostani lépés önmagában még nem elég, hogy globális legyen az adók igazságosabb elosztása. A G7 csoport – az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada, Japán, Németország, Franciaország és Olaszország – mindenesetre a brit pénzügyminiszter által történelminek nevezett döntéssel nyomást gyakorol más országokra is, hogy kövessék a példát. A következő kör a G20 lehet, amely a júliusban tartja a csúcstalálkozóját.

Magyarország már korábban bejelentette, hogy nem fogadja el a globális minimumadó ötletét.

A jelenlegi adóztatási rendszer szerint a multik létrehozhatnak egy leányvállalatot egy olyan országban, ahol alacsony a társasági adó kulcsa. Oda telepítik a más országokban keletkezett profitot, és így – legálisan – jelentős adó megfizetését kerülik el.

Ennek megakadályozásának két módja lehet. Az egyik a mindenhol bevezetendő minimáladó. A másik, hogy arra köteleznék a multikat: ott adózzanak, ahol az árut és szolgáltatást eladják, és ne ott, ahol a profitot elszámolják.

Bod Péter Ákos: Tényleg kárunkra lenne Biden globális társasági minimumadója?

A társasági adózás nemzetközi rendje elavult, még jórészt a huszadik század fogalmait, normáit és eljárásait tükrözi, ezért fontos átnézni, mivel járna a nemzetközi adóminimum kijelölése. Vélemény.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.