Gazdaság MTI 2021. május. 16. 11:37

A fiatalok több mint fele spórol

Nőtt a fiatalok megtakarítási hajlandósága - derült ki a K&H ifjúsági indexéből. A 19-29 éves korosztály pénzügyi magatartását évek óta vizsgálják. Az látszik, hogy egyre jellemzőbb rájuk a takarékoskodás, idén márciusban pedig már a 60 százalékuknak volt félretett pénze, ami az eddig mért legnagyobb arány.

Az elemzésből kiderül az is, hogy egyre többen tervezik tudatosan a kiadásaikat, miközben egyre kevesebben használnak készpénzt: a K&H adatai szerint 2020-ban, az előző évhez viszonyítva, óriásit ugrott a mobilbank használata, és a 19-29 évesek 89 százaléka használja már a bankkártya szolgáltatást.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2025. március. 27. 13:29

Aki kitölti az idejét, azt kiebrudalják – még az arab államok is megengedőbbek, mint Magyarország

A magyar gazdaság új csodaszere a vendégmunkások bevonása a tervezett nagyberuházások megvalósításába, működtetésébe. A vendégmunkásprogram szabályozása azonban kimódolt és túl szigorú – állítja Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki vezető kutatója, aki szerint nem tesz jót a gazdaságnak, ha hangzatos, zavaros célokból kiindulva rángatják.