Gazdaság hvg.hu 2021. március. 17. 15:17

Feljelentést tett négy fővárosi frakció vezetője a 3-as metró kocsijai miatt

Elkészült a jelentés a metrókocsi-felújításról, Gy. Németh Erzsébet a feljelentéssel együtt átadta a rendőrségnek.

Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes Facebook-videóban jelentette be: feljelentést tesz, hogy bebizonyosodjon: elhibázott döntés volt, hogy a korábbi városvezetés új metrókocsik helyett a régieket újította fel a hármas metró vonalán.

Gy. Németh a videóban elmondta, már ellenzékben is kifogásolták a döntést, de az akkori fideszes többség meghajolt Orbán Viktor akarata előtt, és a felújítás mellett szavaztak. Miután megnyerték a választást, vizsgálatot indítottak az ügyben, amit a BKV felügyelőbizottsága rendelt meg egy független szakértőkből álló testülettől, akik végül elkészítették a jelentést – mondta.

Hozzátette, a négy koalíciós frakcióvezető aláírásával teszi meg a feljelentést, a jelentést pedig átadja a rendőrségnek.

A BKV és a Metrovagonmash 2015 augusztusában írta alá a budapesti 3-as metróvonal járműparkjának korszerűsítéssel egybekötött felújításáról, valamint az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállításáról szóló szerződést. Az orosz cég 219,1 millió euróért (mintegy 69 milliárd forintért) vállalta a 37, egyenként hat kocsiból álló szerelvény felújítását.

A kocsik 2017 márciusától álltak forgalomba, és több probléma is akadt velük. Volt, amikor az ajtók nem nyíltak ki, több szerelvény meglehetősen hamar elkezdett rozsdásodni, de az üléseiket is cserélni kellett.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.